Hónapok óta készítjük fel a nagyobb gyereket a kis testvér születésére. Próbáltunk számba venni a lehetetlent, azaz minden lehetőséget. Már elég rég nem tudok vele úgy játszani, ahogy azt ő jogosan elvárná tőlem, így apuka nagyon sok mindenben már átvette a szerepemet. Gondoltuk, hogy ez jó is lesz így, hogy már a terhesség alatt inkább összenőnek és akkor nem a kis jövevényhez társítja az anyja ,,elvesztését". Mivel még csak a második héten tartunk, hangzatos, örök érvényű igazságokat nem tudok levonni. Egyenlőre nem zavarja a köreit, mert mindig alszik. Mi se nagyon látjuk a kis szutymó szemét, nemhogy a gyerek.

Nekem a legnagyobb félelmem az, hogy kár tesz a törpébe. Ezért vettünk egy tologatható bölcsőt, így a kicsi abban van egész nap. Húzzuk magunkkal, ha a nappaliban játszunk, ha kajálunk, ha rendet rakunk. Nagyon praktikus. És természetesen ebben is alszik velünk, mert az elképzeléseim ellenére, kénytelenek vagyunk a kicsivel aludni, mert egyenlőre még felverné a nővérét, ha összeraknánk őket. Sajnos, ugyanis a kis szaros, felcseréli a nappalt az éjszakával. Nappal ébreszthetetlen, éjjel meg, próbál ugyan aludni, de nagyon nyugtalan. Minket is alig hagy. Ez nekem nagyon furcsa és be kell valljam fárasztó is, mert a másikkal rögtön tudtunk 5-6 órát egyben aludni, most meg a 3-nak is örülünk. Már el is felejtettem milyen baromi fárasztó is ez. Mindig mondogatom magamnak, hogy csak túl kell élni, csak túl kell élni. Jobb lesz.

Másik félelmem az volt, hogy nem akar majd bölcsibe menni és akkor szenvedhetek két gyerekkel itthon. Szerencsére -eddig legalábbis- önként és dalolva szalad a pajtásokhoz. Szereti a bölcsit. Neki van kitalálva. Vagy a másik lehetőség, hogy még nem jött rá, hogy anya meg itthon van a kis tesóval, egész nap. Legyünk őszinték.... eszem ágában nincs felhomályosítani erről. Sőt, erősítem benne, hogy mindenki megy a dolgára, így kapkodja a lábát és tiperegjen befele a bölcsibe szépen.

Szóval egyenlőre minden a legnagyobb rendben zajlik. Szerintem a problémák majd akkor fognak kezdődni, mikor a szutymó elveszíti az újdonság varázsát. Ez gondolom pár héten belül bekövetkezik, vagy akkor,  amikor a kicsinek kinyílik egy kicsit a világ. Most még csak ott tartunk, hogy:

- csak megnézem,

- csak megsimogatom a fejét,

- csak visszaadom a cumiját,

- csak adok neki egy puccanós pucedlit,

- csak toljuk ide,

- csak mellém,

- csak megnézem, hogy nyitva van-e a szeme... és társai.

Én viszont -magam sem gondoltam volna- de nagyon nehezen viselem, hogy a nagyobb alig van velem. Nagyon szeretném magamhoz szorítani, összebújni vele, ugrálni, huncutkodni, de ezt eddig a nagy hasam nem tette lehetővé, most meg a felépülésem. Baromi türelmetlen vagyok. Tegnap este például, már elég erősnek gondoltam magam ahhoz, hogy leüljek a földre és játszak vele, vagy a süppedős kanapén ölelgessem és hagyjam, hogy rám másszon. Ma meg sz...pok, mert fájdalmaim  vannak. Szóval megint elsiettem a dolgot, így most pihenek. Amennyit csak tudok, hogy mihamarabb a régi legyek és visszakapjam az életemet. Az ÚJ ÉLETEMET.!!!!!! Amit türelmetlenül várok, hogy elkezdjem.