Ma reggel megint kegyetlen hányingerrel kezdődött a napom, ami baromira rányomta a bélyegét az egész napi hangulatomra. Szegény gyerekem.... sajnálom, hogy ezt látnia kell!!! Mivel már napok óta alig alszok valamit, kb éjféltől fél hatig, azt is megszakítva több pisiléssel, bordába akasztással, vagy csak úgy egyszerűen rugdosással, nagyon kimerült vagyok. Ehhez jön még, hogy tegnap óta nem látok ki a takonyból. Szóval elég labilis és kimerült idegállapotba kapott el a reggeli hányás, ami azzal járt, hogy a saját nyomoromat jól megsirattam. Én ültem hüppögve a fürdőkád szélén, míg a kis tökmagom előttem a nagy barna szemeivel nézett rám és kérdezte: Anya, mi a bajod? Miért sírsz? Erre én: Nem tudom. ..... csak néz rám, néz rám..... látszik, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel, majd egyszercsak emelt hangon rámkiabál: Anya, fejezd be a HISZTIT!!!!! ( azt hiszem még toppantott is hozzá) Ekkor kitört belőlem a nevetés, de a sírógörcsömet még mindig nem tudtam megállítani. Ott álltam a csípőre tett kezű két éves gyerekemmel szemben a fürdőben, félig lefolyt sminkkel, aki még megtoldotta a mondókáját azzal, hogy: Csorog az orrod, töröld meg! Aztán még ráküldte, hogy: A szemedet is!!!! Szóval ott álltam teljesen megsemmisülve..... leosztott a gyerekem. De, hogy magyarázzam meg neki, hogy a karakán anyádból éppen hülyét csinálnak a hormonok?!

Nos, nem volt mit tenni, indulni kellett a bölcsibe. Összevakartam magam valamennyire, majd lesütött fejjel,  gyorsan és senkire sem felnézve belöktem. Visszarohantam az autómhoz, ahol megint kiszakadt belőlem a hisztérikus sírás és önsajnálat. Pár percre utat engedtem neki, mert egyébként elfojtani sem tudtam, aztán elegánsan letöröltem magam és beindítottam a járgányt. Elrohantam az ovis beíratásra, mert persze az is ma volt.... Mivel hihetetlen módon, nem az én kölyköm az egyedüli a városba, aki oviba kíván menni, már jókora sor tekergett előttem, mire odaértem. Kitöltöttem az űrlapot, amit a kezembe nyomtak és elkezdtem várni, várni, várni.... aztán éreztem, hogy megint kicsúszik a lábam alól a talaj. Biztos fal fehér lehettem, mert az ajtó előtt álló és soron következő anyuka megszánt, és beengedett maga elé. (Ezúton is szeretném megköszönni neki.) És persze már itt is csak a könnyeimet tudtam nyelni. Néztek rám rendesen, hogy ennek meg mi baja? Ezután eltántorogtam a kisautómhoz és hazavergődtem.

A napi megpróbáltatásaimnak itt persze nem lett vége, mert ma kellett megjelennem a nőgyógyászomnál is. Szóval kicsit összevakartam magam, rendbe tettem a fizimiskámat és a férjemmel együtt elindultunk. Mikor meglátott az orvos, nem győzött csodálkozni, hogy velem meg mi van? Én meg csak mentegetőztem, hogy semmi-semmi, csak a hormonok. Megvolt az első NST vizsgálat, ahol minden rendben volt. Megvolt a méhszájvizsgálat is, melynek eredménye az, hogy ugyan még nagyon magasan van, de egy ujjnyira már nyitva van. Szóval ennek nagyon örülök, mert az elsővel, ezt kb 3 óra vajúdás után sikerült produkálni. (5 perces és annál rövidebb fájások mellett)

Nos, a mai egy igazán FOS nap volt. Teljesen normális és általában stabil lelki állapotban lévő, érzelmeit mindenki elől titkoló, erős emberként, baromi nehezen viselem el saját magamat, így pedig minden tiszteletem a férjemé, hogy ő minden nyomoromhoz mosolyogva aszisztál!!!!