..... a strandot!

Otthon ülő anyukaként, más dolgom sincs, csak a férjemnek kiválóbbnál, kiválóbb programok kitalálása. De, (imádlak apukám) szó nélkül, mosolyogva tűri. Bár baromi szórakoztató lehet neki, egy fáradt nap után hazaesni és én akkor örülve, hogy egy olyan emberi lénnyel találkozom, aki vissza is szól, rázúdítom: Te, képzeld, azt találtam ki, hogy ........... menjünk STRANDRA!!! Az egyetlen szabadnapján. Mekkora jófejség. És erre ő, mosolyogva: Jó, hova? Bár szerintem a hideg sör és az, hogy a gyerek nem egész nap az ő fejét püföli és agyalunk azon, hogy mivel fárasszuk le, mivel játszunk, nos és persze a csúzdák, bazi nagy vonzerővel rendelkeznek neki is.

Tehát, apuka szabadnapján, a kánikula első napján, hétköznap, reménykedve, hogy kevesen lesznek, nekivágtunk egy 2,5 éves és egy 2,5 hónapos kölyökkel a strandnak!!!!!!!!!!!!

Napok óta treníroztam a gyereket, hogy elmegyünk strandolni, lesz sok medence, szót kell fogadni, nem szabad rosszalkodni, blabalbalbla .... és ebéd után a sátorban aludni kelllll. Ő meg: Persze, Okés, Jó anya, Hú, de jó lesz. Szóval, eljött a nap..... már reggel 6-kor felébredt, hogy ő kész van. Mondom neki, hogy én még nem, úgyhogy vágódjon hasra és még erőlködjön. És láss csodát, tényleg visszaaludt, egész fél 8-ig. Én se hittem el.

Már előtte való nap, anya összepakolta a cuccok felét, de még volt dolgom reggel is. Mindig nézem azokat a családokat, akik úgy mennek a strandra, mint a málhás szamár, tolva a babakocsit, de csak azért, hogy abba is pakolhassanak, mert annyira tele van, hogy a gyereket már kézben viszik. Úgy odaszolnék: Hé, haver!!! Az nem egy bevásárlókocsi! Szóval, én igyekszek mindig max 2 táskába belepakolni, hogy ne nézzünk ki túl hülyén, illetve ami még belefér a babkocsi aljába. Pedig ugye muszáj vinni sátrat, mert a gyerek ne üljön (és remélhetőleg aludjon) a napon. Vinni kell pár darab homokozó cuccot, hogy ne a másik kölyök kezéből csavarja ki azt, ami nem is az övé. Vigyünk magunknak plédet, ha nem akarunk a gyerek mellett gubbasztani. És ugye nem akarunk! Ezzel bőséggel tele a babakocsi. Pelenkázótáskába még belezsúfolom a nagynak való legalább két, de inkább három rend ruhát is, mert ugye tuti összepisálja magát még útközbe valahol. 3 bazi törölköző, strandpapucs, mert baszottul felmelegszik a beton és még pár darab vízben játszós szirszar! Amennyi a táskába fér!

Tehát, otthon reggel, mivel sokáig aludtunk, utána persze már siettünk volna, hogy a strandot is élvezzük, úgyhogy gyors reggeli, apa közben bepakol a kocsiba (és még elszalad a tatának vinni lángost, mert a nagyszülő is segítségnek van az ember nyakán és képtelen magának elmenni a sarkon lévő bodegába) bekap két falatot ő is, én öltöztetem a nagyot és valamikor még gyorsan megszoptatom a kicsit. Negyed tízkor pedig már el is indultunk. Szerintem nem rossz. Messze nem mentünk. 30 km-re van jó kis strand, aquapalota, meg minden. Azaz gyorsan odaértünk. A gyerek pedig már húz-nyúz, hogy anya nézd, huuuuu, de jó!!! Forgatja a fejét jobbra-balra. Azt se tudja mit nézzen, nagyon cuki. A kicsi meg legfőképpen a babakocsi kupola belső felét nézi, de neki az is baromi szórakoztató! Aztán persze ő el is alszik. (Vele van a legkevesebb gond) Addig anya, kihasználva a lehetőséget, még a következő szoptatás előtt, csúszik párat a csudicsúzdákon. Baromira élveztem!!!!!!!!! Már előre tájékozódtam a neten, baba-mama szoba ügyben, és volt nekik! Tiszta Európa! Hamar meg is találtam, kulturált, tiszta, rendben volt. Rögtön a gyerek medence mellett. Aztán mikor meguntuk a fedett részt, kimentünk a strand kültéri medencéit is felfedezni. Persze már majdnem dél volt és baromi éhesek voltunk már! Apa tehát gyorsan megrendelte a kaját, addig lecuccoltunk a gyerekmedence és a játszótér mellé, hogy a plédtől ülve lássuk a gyereket a homokozóba! Fő a kényelem.

Szóval próbáltuk megmagyarázni a 2,5 éves gyereknek, hogy igaz, hogy ott a szipi szupi medence, de te oda most kurvára nem mehetsz be, mert anyádék mindjárt éhen halnak és most ebéd lesz, oszt kész! Hál Istennek a hasát ő is jobb szereti, így nem volt akkora gond, mint vártam. Nem úgy az elalvás........ Be kell valljam, a napokkal korábbi trenírozásom szart se ért. A gyerek az istenért nem akart elaludni! Így aztán úgy döntöttem, juszt se baszon fel magam, elvittük még fagyizni és utána a medencébe, lesz ami lesz alapon.

Na, itt jön a legnagyobb problémám a strandokkal. Szülőnek nem lehet bemenni a gyerekmedencébe!!!!! Ez általában így van, de mindig kiborulok rajta. MIÉRT????????????? Az első ilyen megrökönyödésem még akkor történt, mikor a gyerek 7-8 hónapos volt és elmentünk strandra, majd közölte velem a helyi Gizike, hogy én nem mehetek bele. Mondom jó, de ez a kölyök meg nem tud ÜLNI se! Akkor most mi legyen? Persze mi lett... vállrándítás és távozott! Szóval, engedd el a gyerekedet egy olyan medencébe, ahol ha egy nagyobb elfut mellette, ő meg felborul -mert felborul, mert tátott szájjal nézi, hogy mi a fasz van körülötte, ennyi inger életébe se érte-, már a víz alatt is van. A szülő, meg a LÁBÁT A VÍZBE lógatva ül a medence szélén, majd szalad a gyerekért, mert a kijelölt Dévid Héselhofff nemhogy nem venné észre a 100 üvöltő gyerek közül, hogy 1 mínuszban van, de a legjobb indulattal, oda se érne! Egyébként a szülő, a gombás, koszos lábát belelógathatja a vízbe, de a kis testünkkel már nem léphetünk be, a gyerekek higiéniás védelmében. Erről meg az a véleményem, hogy amelyik szülő koszos, annak a gyereke is az, és vica verza! A másik, meg hogy a medence közepébe teszik a mindenhonnan folyó, csurgó, csúzdás, mászókás gyerekparadicsomot, ahova 5 év alatti gyerek nem mehet! Tehát, a gyerekem játszhat a medence szélén lévő lábvízbe egyedül, vagy nyálcsorgatva nézheti a nagyokat, ahogy azok jót mulatnak! Egyetlen szerencsém az, hogy az enyém van annyira beszari, hogy eszébe se jutott bemenni a gyerekparadicsomba, MÉG!! De mi lesz jövőre???? Ő még akkor is csak három lesz. A másik szerencsém meg az -és ez a gyereké is-, hogy vastag a bőr a képemen és leszarom, hogy nem mehetek be!

A kicsivel különösebb gond nem volt. Megszoptattam kinn is a napozó sátorban, beszart, tisztába tettük, mosolygott, jól elvolt! Eltelt a nap, a gyereken már ugyan 5 óra fele látszottak az alvásmegvonás finom kis tünetei. Kötözködés, szót nem fogadás, véres szemek! Aztán közöltük vele, hogy itt is találhatunk tuti kis sarkokat, ahova be lehet állni gondolkodni. Nálunk ugyanis a sarokba állás bünti a menő. Úgyhogy összeszedte magát és minden rendbe volt. Aztán eljött az indulás ideje. Nálunk csak úgy megy hiszti nélkül, ha felkészítjük rá. Ez vált be. Indulás előtt már nem sokkal elkezdjük mondogatni, hogy vége, lassan megyünk, még ezt, vagy azt csinálhat, aztán pakolás. Játszótéren, játszóházba, házibulin, mindenhol. És működik!!!!!!! A múltkor viszont beleszaladtunk abba, hogy valahonnan gyorsan el kellett jönni. Mondanom se kell a kocsiig ordított, hisztizett. Ezt elkerülvén tehát, időben elkezdtük mondani, hogy megyünk haza. Mikor pedig már én is kész voltam a kicsi rendbetételével és a pakolással, apa hozta a nagyot, aki minden szó nélkül topogott és mosolygós arccal közölte, hogy jöjjünk máskor is!

Összességében nagyon jó kis nap volt! Fárasztó, de nagyon jó! Bármikor vinném újból őket. Újabb élménnyel gazdagodott, persze csak a nagy, és nem a tv előtt töltötte a napját a kánikulában, csak azért, mert kistesója született. Újabb lehetőség ez arra is, hogy elkerüljük a testvérféltékenységet, mert a nagyra ilyen helyzetben úgyis fokozottabb figyelem kell, mint a kicsire.