Eltelt!!! Megvolt!!!! Kipipálva!!!! Mindenki él és túlél.

Összességében azt tudom mondani, hogy nem is volt olyan rossz mint vártam, mint amire számítottam. Meglepő módon sokkal lazább vagyok, mint az elsőnél voltam. Nem aggódok, nem problémázok olyan dolgokon mint például a napirend. No, nem is nagyon lehetne, mert a gyerek szinte egész nap alszik. Kivéve az esti lefevés idejét. Akkor mintha valaki kipöckölné a szemét. Próbálok olyan dolgokat is kipróbálni, amit az elsővel tuti nem tettem volna. Cicin altatom, összebújok vele, álombasimogatom és úgy egyébként sokkal többet babusgatom, mint a testvérét anno. A másikat alig vártam, hogy leszoktassam az éjszakai evésről, most meg -no nem szívesen- simán felkelek és megszoptatom, majd még fél órát nézegetem, hallgatom ahogy veszi a levegőt, sóhajtozik, nyekereg. Könnyebben megy minden. Hogy miért??? Mert már ő előtte anya lettem. Már rég feladtam az életem egy részét egy másik emberért. Már nem akarok sokáig aludni, már nem akarok mindig mindenhol ott lenni, már csak nekik vagyok és tudom, hogy gyorsan elmúlik. Hogy milyen gyorsan lesz szuszogó szopis babából, vicces, gyereknyelvet használó kisember, akinek tegnap mentem az első ovis szülőértekezletére. Olyan gyorsan elmúlik. Az elsőnél például, ha társaságba voltunk és félrevonultam szoptatni, akkor csak azjárt a fejemben, hogy egyen minnél gyorsabban, hogy én is visszamehessek beszélgetni, hogy nehogy kimaradjak valamiből. Hisz ezt szoktam meg. Míg ő nem volt, mindig ott voltam, nem kellett más miatt felálljak, csak rajtam múlott. De már nem..... és megszoktam. Már a társaságot is simán otthagyom és nem érzem úgy, hogy kimaradok valamiből. Már azt érzem, hogy a gyerekből ,,maradok ki" ha nem teljesen figyelek rá és nem raktározom el az emlékeimben.

Tudom, hogy Ő lesz az utolsó. Hogy több szutymó nem lesz. Nem lesz több csecsemő. Így próbálok minden élményt, illatot, grimaszt jól elraktározni, hogy emlékezzek....