Hónapok óta készítjük fel a nagyobb gyereket a kis testvér születésére. Próbáltunk számba venni a lehetetlent, azaz minden lehetőséget. Már elég rég nem tudok vele úgy játszani, ahogy azt ő jogosan elvárná tőlem, így apuka nagyon sok mindenben már átvette a szerepemet. Gondoltuk, hogy ez jó is lesz így, hogy már a terhesség alatt inkább összenőnek és akkor nem a kis jövevényhez társítja az anyja ,,elvesztését". Mivel még csak a második héten tartunk, hangzatos, örök érvényű igazságokat nem tudok levonni. Egyenlőre nem zavarja a köreit, mert mindig alszik. Mi se nagyon látjuk a kis szutymó szemét, nemhogy a gyerek.

Nekem a legnagyobb félelmem az, hogy kár tesz a törpébe. Ezért vettünk egy tologatható bölcsőt, így a kicsi abban van egész nap. Húzzuk magunkkal, ha a nappaliban játszunk, ha kajálunk, ha rendet rakunk. Nagyon praktikus. És természetesen ebben is alszik velünk, mert az elképzeléseim ellenére, kénytelenek vagyunk a kicsivel aludni, mert egyenlőre még felverné a nővérét, ha összeraknánk őket. Sajnos, ugyanis a kis szaros, felcseréli a nappalt az éjszakával. Nappal ébreszthetetlen, éjjel meg, próbál ugyan aludni, de nagyon nyugtalan. Minket is alig hagy. Ez nekem nagyon furcsa és be kell valljam fárasztó is, mert a másikkal rögtön tudtunk 5-6 órát egyben aludni, most meg a 3-nak is örülünk. Már el is felejtettem milyen baromi fárasztó is ez. Mindig mondogatom magamnak, hogy csak túl kell élni, csak túl kell élni. Jobb lesz.

Másik félelmem az volt, hogy nem akar majd bölcsibe menni és akkor szenvedhetek két gyerekkel itthon. Szerencsére -eddig legalábbis- önként és dalolva szalad a pajtásokhoz. Szereti a bölcsit. Neki van kitalálva. Vagy a másik lehetőség, hogy még nem jött rá, hogy anya meg itthon van a kis tesóval, egész nap. Legyünk őszinték.... eszem ágában nincs felhomályosítani erről. Sőt, erősítem benne, hogy mindenki megy a dolgára, így kapkodja a lábát és tiperegjen befele a bölcsibe szépen.

Szóval egyenlőre minden a legnagyobb rendben zajlik. Szerintem a problémák majd akkor fognak kezdődni, mikor a szutymó elveszíti az újdonság varázsát. Ez gondolom pár héten belül bekövetkezik, vagy akkor,  amikor a kicsinek kinyílik egy kicsit a világ. Most még csak ott tartunk, hogy:

- csak megnézem,

- csak megsimogatom a fejét,

- csak visszaadom a cumiját,

- csak adok neki egy puccanós pucedlit,

- csak toljuk ide,

- csak mellém,

- csak megnézem, hogy nyitva van-e a szeme... és társai.

Én viszont -magam sem gondoltam volna- de nagyon nehezen viselem, hogy a nagyobb alig van velem. Nagyon szeretném magamhoz szorítani, összebújni vele, ugrálni, huncutkodni, de ezt eddig a nagy hasam nem tette lehetővé, most meg a felépülésem. Baromi türelmetlen vagyok. Tegnap este például, már elég erősnek gondoltam magam ahhoz, hogy leüljek a földre és játszak vele, vagy a süppedős kanapén ölelgessem és hagyjam, hogy rám másszon. Ma meg sz...pok, mert fájdalmaim  vannak. Szóval megint elsiettem a dolgot, így most pihenek. Amennyit csak tudok, hogy mihamarabb a régi legyek és visszakapjam az életemet. Az ÚJ ÉLETEMET.!!!!!! Amit türelmetlenül várok, hogy elkezdjem.

Szóval már nagyon tele volt a hócipőm a terhességgel...39. terhességi hét már nagyon nem happy. Itt nyom, ott nyom, gyomorsav az egekben, lépni sem tudok, aludni sem, viszont a hormonok táncot járnak az én s a környezetem idegein is, minden szaron csak elbőgöm magam, de főleg a saját nyomoromon.

Vasárnap 9-kor aztán kimondtam: ELÉG, kifele!!!!!!! Hiszek és olykor-olykor használom is a homeopátiás szereket. Előkapartam tehát az előző szülésről megmaradt, magas potenciálú chaulophilliumot, kitekertem 5 golyót és vártam. 12-kor megjelent az első fájás. El sem akartam hinni....  Még megettem a vasárnapi családi ebédet anyuéknál és elkezdtem nézni az órát. Fél kettő körül, még nem túl erős, de 5 perces fájásaim voltak. Hazamentem, megfürödtem, megmostam a hajam, összeszedtük a cuccot, elköszöntem a nagyobbtól és apukával elindultunk a kórházba.

Fél ötkor jelentkeztem a szülészeten. Én még úgy voltam vele, hogy tuti hazaküldenek, mert kb minden 2., 3. fájás  volt csak igazán erős. Ezt persze elmondtam a szülésznőnek is, hogy nekem már volt szerencsém igazi fájásokhoz, így amikkel most kezet fogok, még nem túl tutik... rápakolt az NST-re, majd mondta, hogy valóban. Hát, gondoltam ez csak neked újság, én ezt eddig is tudtam. Mondta, hogy szól az ügyeletes doktornak, hogy nézze meg a méhszájat. A vizsgálat során kiderült, hogy 3 ujjnyira kitágult. Felnézett és közölte, hogy ebből ma még gyerek lesz. Mondom, mi van????? Már nem is voltam olyan tuti biztos a dolgomban. Dehát ott nem maradhat senki, ugye??? Azonnal elkezdtek pörögni az események: telefonáltak a választott orvosomnak, hogy jöjjön azonnal, majd a két szülésznő szimultán felvette az adataimat. Egyszercsak lerogytam egy székre és kitört belőlem a zokogás. Percekig csak sírtam, sírtam. Ezek meg csak álltak, néztek és próbáltak nagyon együtt érezni, de szerintem csak azt gondolták, hogy ,,de jó, megint egy hisztis picsa!" Utána felfektettek arra a szülőágyra, amin az első gyerekem is született. Erre előtört belőlem az összes emlék. Ott állt mellettem a férjem és én csak ennyit tudtam neki mondani: most meg tudnálak ölni, hogy megint ezt tetted velem!!!!! Erre jött az orvos, hogy jó, akkor császározunk. Ennek persze én egyrészt örültem, mert így megszabadulok a vajúdástól, meg a szüléstől, másrészt be voltam sz...rva, mert nem tudtam, mi fog velem történni. Egyébként azért volt szükség rá, mert az első, elhúzódó szülés során az egyik szememben, szemidegszakadás lett, így a szemész szakvéleménye az volt, hogy most legyen császár, nehogy így járjak a másik szememmel is.

Császáros élményeim: az első félelmem a katéter volt, de meg kell mondjam, észre se vettem a dolgot. A második természetesen az érzéstelenítő. Na, az valóban nem volt túl kellemes. Fájások között, kétszer megállva....Nagyon furcsa érzés volt, mikor a doktornő eltalált valami ideget és mint az áramütés végigfutott a bal lábamon. No, akkor felsikkantottam, de ennyi. Nem volt gáz. Aztán már csak feküdtem és sodródtam az árral. Leterítettek és nekiláttak a műtétnek. Egy pillanat és kinn is volt a kislányom. Nagyon cuki volt, rögtön felsírt, még a szívás alatt és tüsszentett egy hatalmasat. Utána őt elvitték. Engem pedig elkezdtek összerakni. Kb 20 perc volt az egész. Az egyetlen amit éreztem, az a hashártya összevarrása volt, azt is a mellkasomban. Az egy kicsit fájt. A műtét végeztével betoltak a szobába, majd meghozták a gyereket is. Volt nagy örömködés meg minden. Utána az újdonsült apuka hazajött, én meg maradtam, érzéstelen lábakkal. Baromi fura és semmihez nem hasonlítható élmény, az embernek deréktól lefelé nem érezni semmit, mozgatni a lábát, úgy hogy az meg se moccan. Folyamatosan a Kill Bill járt az agyamban: mozdulj meg nagylábujj..... Akkora adrenalin flessem volt, hogy egész éjszaka szinte nem aludtam semmit.

Aztán reggel 5-kor megérkezett a nővér, hogy menjünk fürdeni. Meg kell mondjam, azt hittem belehalok. De sikerült!!! Egyébként pont olyan volt, mint amire számítottam. Az első nap rohadt sz..r és el sem tudtam képzelni, hogy hogyan lesz minőségi ugrás a második nap, de lett. Nem mondom, hogy szaladtam, de már egész jól jöszmékeltem. Ehhez mondjuk hozzájárult az éjszakás nővér csodakoktélja, amivel magának és nekem is intézett egy csöndes éjszakát. Leszedált rendesen. Mondta, hogy a 9 órás szoptatás után jön és hoz fájdalomcsillapítót. Be is adta, majd kifele menet rámkapcsolta a villanyt, közölte, hogy jó éjszakát és elment. Nekem meg átfutott az agyamon, hogy de f...sza, most nézhetem a fekete plafont. De... 2 perc múlva aludtam, mint a tök. Háromkor ébredtem fel arra, hogy beindult a bélműködésem és b..szki nem fájt!!! Nagyon örültem ennek, mert a fene nagy magyar valóságban az előző napi korházi koszt nem volt más.... mint.... rakott zöldbab!!!!!! Nem akartam elhinni!!! Szoptatós, császáros, vagy csak ,,egyszerű" hasi műtött betegekkel szórakozni... valakinek nagyon jó a humorérzéke. Szóval a megállapításom után -mármint, hogy kiütöttek- vállatvontam és aludtam tovább, egészen 5-ig, az első szoptatásig. Utána pedig elcsozogtam fürdeni. Mindent meg tudtam egyedül csinálni. Fantasztikus volt!!! Mikor 6 körül megjött a nővér, a vigyorral a fején, érdeklődni, hogy vagyok, csak annyit mondtam: köszönöm!!!! Ő meg csak mosolygott. Élénken érdeklődtem, hogy beadná-e még ő a reggeli adagot is, de azt mondta, hogy azt sajnos már nem lehet. Kérdeztem mi volt benne, de mondta, titok.....

Szóval 3 nap után szépen haza engedtek és megkezdtük az immár 4 személyre bővült családi életünket!!!

Jó pár napja nem jártam itt és ennek egyetlen oka, hogy 2015. április 19 napján, 17:51 perckor megszületett második kislányom, Lenke.

Remélem, hogy vannak olvasóim, így nekik üzenem, hogy pici türelmet kérek még, míg kitápászkodom a gyerekágyból, illetve megtalálom újra a helyem, immár kétgyerekes anyaként a nagyvilágban.

Nos, azt hiszem minden kész!!!! Részemről indulhatnánk is! Már nagyon tele a tököm az egésszel. Szedje már ki vagy űzze már ki belőlem valaki/valami ezt a gyereket!!!!

A mai bejegyzésem egyébként az utolsó simításokról szól. Amivel ha megvagyunk, hátra lehet dőlni és csak várni, várni, várni..... a jobb sorunkat. Amiben még jó darabig nem lesz részem. Valljuk be őszintén.

Szóval nemrégiben olvastam egy másik blogot, ahol anyuka leírta azt, hogy mit vigyünk magunkkal a kórházba. Hát... mondanom sem kell, dobtam egy hátast. Az egyetlen kommentem a dologhoz az volt, hogy Ugye tudod, hogy nem kell beköltözni?  Az ő válasza meg az, hogy Legyen minél kényelmesebb és kellemesebb a benn töltött idő. Nem bocsátkoztam vele vitába.... Én saját részről csak k....rva gyorsan haza akartam és akarok most is jönni, nem pedig berendezkedni. Nem lesz abban semmi kellemes, se így, se úgy. Szerinte vigyünk magunkkal saját ágyneműt, párnát, sok törölközőt, pakoljunk 3 táskába (egyet a szülőszobába, egyet az osztályra, egyet meg a gyereknek), stb, stb. Szerintem meg, mossa csak az állam, meg a kincstár azt a sok trutyit ami egy szülés után egy nőből kijön. Azért fizetem a TB-t. Törölközőből a két (egy kicsi és egy nagy) legrosszabbat -de ami még puha- választottam ki, mert én nem hogy nem akarom minden nap a véres szutymót hazaküldeni, hanem a távozásom napján úgy ahogy van, vágom ki a kukába az egészet. Lehet, hogy nagyképű a dolog, de áztattassam anyámmal, vagy a férjemmel, míg haza nem érek? Egy szülés megér két törölközőt! Bugyiból csak eldobhatót, szintén az előbbiek miatt. Azért pakoljuk a hazaútra egy normálisat, meg kényelmes ruhát, sportcipőt. Vagy abba menjünk be. Hálóinget mondjuk tettem oda, mert az előzőnél úgy jártam -igaz, karácsony volt és akkor a fű se nő- hogy bezárt a kórházi mosoda, és úgy lopkodtuk össze a folyosóról, a kocsiról a hálóinget, meg a lepedőt, mert tényleg nem volt. Nem tudtak adni. De ilyen helyzetek kiküszöbölésére azért megoldás, hogy apuka tuti jön vagy 2x-3x egy nap, így bármit behoz, elvisz, amit csak kell. Poharat, evőeszközt én is pakoltam, mert erre finnyás vagyok. Saját dili. Wc papírból szintén egy jó puha tekercs elég. Szükség van még vastag, azaz vastag (merthogy időnként azért ülni is kell) betétre. A gyógyszertárban segítenek, hogy melyik jó. A gyereknek tettem oda egy pelust, szoptatáshoz, bár az előzőnél nem kellett. Tettem még egy köntöst, na ez teszi ki a csomag 2/3-át. Aztán 2 pár papucs. Egy a fürdéshez, egy a flangáláshoz. És végül a piperék. Én a drogériákban kapható mini kiszerelést, vagy ha úgy jobban tetszik termékmintát vettem. Minek vigyek be egy flakon tusfürdőt, testáplót 3-5 napra?! Ja, és a papírok. Személyigazolvány, lakcímkártya, TAJ fénymásolata -apáé is-, házassági anyakönyvi kivonat, vagy apasági. Kinek melyik kell.

A blogon olvasható külön táskákat, meg meg kell, hogy mondjam nem is értem.... Én a szülőszobán örültem, hogy lyuk van a s....ggemen. Pedig 12 órát töltöttem el ott! Nem kellett nekem oda semmi. Nemhogy még én pakoljak oda a férjemnek aprót kávéra!!!!! Azt hiszem, ha ő az én vajúdásom közbe beszólna, hogy Anya, nincs egy kis apród? .....haza se kéne többet jönnie! Első körbe a fejére borítanám, aztán mehet gondolkozni az ambulanciára, hogy ellássák az égési sebeit. Milyen férj az olyan, akinek koffein kell ahhoz, hogy ne aludjon el, míg a felesége vajúdik a közös gyerekkel??????????? Na, nálam olyan apró lesz......!!!!!!!!!!!!! Szóval nekem nem kellett oda semmi. Csak jó fájdalomcsillapító, kellett volna....

A gyereknek külön táska? Nem tudom, biztos kórháza válogatja, de mifelénk, VIDÉKEN, nem kell ilyesmi. Itthon pedig szépen összekészítettem már azt a cuccot amibe majd hazahozzuk. Édesanyám kérésére, úgy, ahogy az elsőt is, a mi (enyém és tesómé) pólyánkba, mózeskosárba hozzuk haza! Csak a rendőr meg nem állítson! Tehát, keményített pólya, egy body, kezeslábas, kocsikabát, sapi, takaró, pelenka bekészítve a mózeskosárba. Apának csak fel kell kapni, ha kimondják, hogy jöhetünk haza!

A gyerek cuccai kimosva, kivasalva sorakoznak a szekrényben. Utolsó adag mosás volt a plüss játékok hada, amit egyébként 3 hónapos koráig meg se tud majd fogni! Továbbá kifertőtlenítve várják kis gazdájukat a csörgők és gumi mütyűrök is. Minderre azért van szükség, mert csóró ketteske egy sz...ros új csörgőt sem kaptt, csak olyat amit már a nővére és az unokatesói is végigrágtak. 

És végül elő van készítve az újonnan beszerzett bölcső is, amire azért van szükség, hogy ha kell, akkor magam mellé tudjam rakni a kicsit este is, hogy ne költse fel a nagyot, illetve, hogy el tudjak menni például wc-re anélkül, hogy attól kelljen rettegjek, hogy a nagy kikaparja a kicsi szemét, míg nem látom. Próbálok felkészülni a felkészülhetetlenre.

Helytakarékossági okokból még a padláson van a kis kád, azt majd apuka lehozza és kitakarítja, amíg mi benn vagyunk, illetve egy dobozba össze van rakva a kifőzésre váró mellszívó, cumi, tejtároló, bimbóvédő. Szintén örökölt cuccok.

Hát.... nagyjából itt tartunk. Azt hiszem minden megvan.... kivéve a rendes FÁJÁSOKAT!!!!!!

Ezt is megéltük.... egyben.....

Már túl vagyok a heti rendes vizsgálatokon is. Volt Ctg, Uh. Mindent rendben találtak. Az Uh-on a doktornő élénken érdeklődött, hogy mekkora is volt az előző? Mondom 3500. Erre ő: Aha, ez nagyobb lesz!!!!! Legbelül éreztem én ezt, de most ezzel szembesülni..... az előzővel is rendesen megkínlódtam. Az egyetlen reményem, hogy kicsit hamarabb jön és nem várjuk ki a 40. hét legvégét és akkor talán nem lesz akkora...

Merthogy mióta hazajöttünk csak erősödnek a jóslófájásaim. Mert azt hiszem azok. Próbálom felidézni, hogy milyen érzés is volt a fájás. De, konkrétan nem emlékszem rá, csak arra, hogy b....szottul fájt!!!  Az előzőnél is felismertem, akkor csak megy majd most is. Szerintem mondjuk, arról van csupán szó, hogy a babák nem szeretik az uh-t. Ilyenkor ugyanis mindig ki akar bújni a bőréből, csak mostmár nincs hely a mocorgásra úgy, mint a korábbi vizsgálatok után. Tehát szerintem ezt élvezem most hatványozottan. De már gondoltam, hogy elkezdem nézni az órát....

Egyébként a gyomorsav problémám is a csúcsokat döntögeti. Mikor már azt hiszem rosszabb nem lehet,... hát lehet. Plusz nehezíti még a lázas egyeske az életemet!

A legutóbbi vizsgálatkor ugye kisírt szemekkel találkoztam a nőgyógyászommal, így nagyon aranyos volt, mikor meglátott és bedugta a fejét a CTG vizsgálóba és óvatosan próbálta felmérni a helyzetet. Mondtam neki, hogy megnyugodhat, most nem szülünk. Beteg otthon az egész család. A héten még jobb helye van benn a gyereknek. Csak mosolygott..... Erre most itt vannak ezek a fájások. Remélem nem szívat meg a kölök......

Most valaki szórakozik velem? De komolyan, mi jöhet még??? Mivel, ugyan nem klasszikus módon, de allergiás vagyok a darázscsípésre -kegyetlen módon fel tudok dagadni- ezért, a férjem szerint még AZ!!!! Hát akkor lehet, hogy elébe megyek a dolgoknak.........

Gondoltam, így a 38. hét közepén megérdemlem, hogy egy kis időt még MAGAMMAL töltsek, no és persze a nyomorommal, így mától már nem mentem dolgozni. Gyereket reggel leadtam a bölcsibe és feltett lábbal kapcsolgattam a TV-t a kanapéról.... Na, neeeemmmm. Kimostam a pici utolsó adagját, ami egyébként a plüss játékok voltak, aztán meg a nagynak az összegyűlt ruhaadagját. Kivasaltam a tegnapi mosást. Szétszortíroztam a játékokat. Azaz kiválogattam és különpakoltam azokat, amik a kicsié lesznek. A csörgő, zörgő, nyomogató, izgő-mozgó bizbaszokat. Felszereltem a kiságyra a forgót és megfőztem az ebédet!

Ebéd után pedig lefeküdtem aludni. Kettőkor csörgött a telefonom.... BÖLCSI..... Úr Isten!! Lepergett az életem. Gondoltam nem veszem fel....tudtam mi a helyzet....Egy hete taknyos az egész család.....ebből nem lesz semmi jó!! Ha nem veszem fel, elmúlik, igaz????? Csak egy rossz álom!!!!!!!!!!! Nem, nem az. BELÁZASODOTTTTTTTTTTTTTT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Biztos valami rossz csillagzat alatt születtem!! Még ez hiányzott!! Remélem holnap meg a szülőszobára megyek!!! Ennyit az én jól megérdemelt, szülés előtti, nyugtató pihenésemről. Egy hét takonytörlés!! Persze annyira nem beteg -aminek persze örülünk-, csak épp annyira, hogy ne tudjam elvinni a bölcsibe. Ez általában úgy szokott lenni, hogy megkapja a Nurofenjét, többet lázas nem lesz, viszont 10 perc alatt szétkapja a házat. Azaz a legnagyobb kihívás az lesz, hogy mivel és hogyan kössem le, úgy hogy én ne pusztuljak bele!!!!!!!!! Így most a csöndes kétségbeesés és idegösszeomlás szélén várom jobb soromat....

Mindenkit megnyugtatok, nem találtam meg az elásott Salamon király kincsét. Csak az egyetlen gyerekemen kipróbált és (nálunk) bevált módszert mesélem el. Előre bocsátom, baromi melós.....

Én annak idején -mivel otthon lévő anyukaként erre ráértem- sok, nálam sokkal okosabb és a témában jártasabb szakemberek tollából származó szakkönyvet olvastam el a témában. Azt szűrtem le, hogy minél hamarabb, amint a gyerek stabilan ülni tud, el kell kezdeni a szobatisztaságra való szoktatást, mert egy kb. 9 hónapos gyerek, még minden körülmény között próbál megfelelni nekem, az anyjának. Így én, mikor a lányom 10 hónapos lett, kezdtem el a biliztetést. Én lepődtem meg a legjobban, hogy rögtön az első alkalommal belepisilt a bilibe. Hogy miért? Mit tudom én.......Szerencsém volt. Ezt persze mindenféle nagyon-nagyon eltúlzott örömkitöréssel ünnepeltük meg. Felkaptam, dobáltam, ölelgettem, puszilgattam, meg még Isten tudja..... Azóta saját CSURITÁNCOT fejlesztettünk ki. Mert igen, szerintem ez az a helyzet, amikor túlzásba kell esni a dicsérettel. Szóval, ennek a módszernek az a pszichológiája, hogy nem a gyerek értelmére kell hagyatkozni, hatni, hiszen ő még csak 10 hónapos, így ez lehetetlen, hanem a cselekedetet kell jutalmazni. Neki még nem lehet elmagyarázni, hatni az értelmére, hogy mit is várunk el tőle, hanem ha ő pisil/kakil a bilibe, annak számára kedves, vicces, jóleső dolog lesz a következménye.

Ez után, a rendszer lett a lényeg. Minden lefekvés előtt, felkelés után és étkezés előtt mentünk bilizni. Napközben pedig 1-1,5 óránként mindenképpen mentünk. A lényeg, hogy mindig mindennek ugyanúgy kell történni. Így tanulja meg, hogy mi miután következik és ezt szokja meg. Nem össze vissza!!!! A sorrend nem felcserélendő!!!!!! Amikor pedig kakálni kell, az már általában messziről látszik a gyereken. Ilyenkor gyorsan felkaptam és futás!! Az enyémre még ilyen idősen is sokszor evés közben jött rá, de én az etetőszékből is téptem ki és szaladtam vele a fürdőbe. (Lassan kapcsoló, málészájú anyukáknak nem való a módszer) Az eredmény az lett, hogy a gyerek 1 éves korában már nem kakált a pelenkába. Mivel elég hamar tudott ,,beszélni" mondta, hogy kaka-kaka és futás. A nehezebb a pelenkátlanítás volt, mert még járni nem tudott, így elég időigényes volt róla leszedni, ugyanis az állni nem tudó gyerekre még nem tudtam bugyipelenkát adni. Szóval, mivel a hozzátáplálás is ebben az időszakban fejeződött be, így nálunk az a klasszikus, apa-anya dobálja egymás közt a sz..ros fenekű gyerekét történet kimaradt. 1 éves korától tehát csak pisis pelenkáink voltak, abból sem túl sok, mert ugye sokat mentünk wc-re. Napi kb 3-5 pelussal elvoltunk.

A következő lépcső a WC használat volt, mert nagyon utáltam a bilit takarítani. És ugye, ha nem muszáj...Tehát elkezdtem keresni a megfelelő WC szűkítőt. Próbáltam a leginkább ,,bili" alakút, masszívat, biztonságosat megtalálni. Erre esett a választás....

...és bevált. A mai napig használjuk. Azért is tetszett, mert lépcsős, így később, egyedül, biztonságosan is tudja használni. Korábban, vagy rögtön azért nem lehetett ezzel kezdeni, mert akkor nem látta volna a produktumot, aminek annyira örültünk. Egyébként az időt mondókázással, könyvek nézegetésével, mágnestáblán való rajzolással töltöttük el. Így csinálva kedvet az ,,ücsörgéshez".

Tehát, mire a 14 hónapos gyerekem bekerült a bölcsibe, a gondozónénik kaptak egy be nem kakiló, wc-t használó, tipegőt. Amit persze ők rögtön elrontottak, mondván ,,Neki ezt még nem KELL tudnia." Mondanom sem kell, teljesen kikakukkoltam. Én meg mondtam, hogy ,,A gyerek nem olvasta azt a tankönyvet, hogy mit KELL neki és mit nem. Ez tudja és kész." Szóval innentől kicsit visszafogták a fejlődésbe, de nem tudtam ellene mit tenni, hisz többet voltak a gyerekkel, mint én. Ugyan nyáron, a jó időbe, levettem én róla a pelust, de a gyerek úgy pisilte magát össze, hogy le se nézett a lábára, hogy ott TÁN folyik valami. Még röhögtünk is rajta. Gondoltam, még akkor ezt hagyom. Aztán a két éves születésnapja előtt -kb.22 hónaposan- lebetegedett és nem ment bölcsibe. Őszintén szólva nagyon nem volt beteg, de lehet ha még két napig jár, akkor már igen. Úgyhogy kicsit otthon maradtunk, hogy ne másszon jobban bele a kórságba. Tehát nagyobb probléma volt lekötni a gyereket nap közben, mintsem ápolni. Gondoltam én, itt a remek alkalom, megpróbáljuk. Pedig tél, hideg volt, október, november. Nem gondolkoztam rajta sokat, egyszerűen levettem róla a pelenkát és utánam a vízözön, lesz, ami lesz. Mert ugye mi lehet? Összepisili a házat? Na és? 

1. nap: Észre sem vette, hogy bepisilt. Mondtam neki, hogy levettük a pelust, szólni kell, ha pisilni kell.

2. nap: Már úgy pisilte magát össze, hogy terpeszbe dobta magát és kiabált, hogy ,,csurog,csurog"!

3. nap: Szólt, hogy ,,Pisilni kell!"

És ennyi volt. 3 nap!! Szobatiszta lett a gyerek. 1 hét múlva a bölcsibe nem győztek csodálkozni. Én nem mondom, hogy nincsenek ,,balesetek", de akkor is. És volt visszaesés is. Volt, hogy egy nap 5x pisilt be, de mondtam neki, hogy pelus vissza nincsen. Akkor sem, ha anyának 10 nadrágot kell mosni minden nap. Két-három nap alatt átment rajta és visszaálltunk a régi kerékvágásba.

A következő lépés a nappali alvás pelus nélkül volt. Igazából nem volt program. Megvártam míg a nappali szobatisztaság üzembiztos lett, aztán mondtam neki, hogy levesszük alváshoz is. Azt mondta, JÓ. És eddig legalábbis, 1x sem pisilt be. Otthon, mert a bölcsis néniket rendszeresen szívatja. Bár szerintem szól ott is, csak nem figyelnek rá. Az éjszakai alváshoz pedig még mindig van, de az az én lustaságom miatt van. Terhesen ugyanis képtelen vagyok éjszaka ezzel foglalkozni. Meg úgyis várok visszaesést a kistesó miatt. Szóval most nem akarom még ezzel is macerálni. Lesz elég törés a kis világába. De szinte minden reggel száraz pelust veszek le róla.

Tapasztalatom az, hogy kicsit túl van misztifikálva a téma. Jajjj, szegény gyerekkel ez lesz, meg az lesz. Ne erőltessünk semmit. Rossz emléke lesz, meg ráérünk még azzal, stb, stb. Érdekes módon, a mi gyerekkorunkba nem volt ez téma. A mosható pelenkák világába, igenis mindenki erőltette a szobatisztaságot. Csak most kezeljük nebáncsvirágként a gyerekeinket. Mert ugye nekünk is egyszerűbb...levesszük, feladjuk, kidobjuk és kész! Ha mosni kéne, jobban sürgetnénk a dolgot. Csak most program az, hogy azért nem tudjuk 3 évesen beadni az oviba a gyereket, mert nem szobatiszta. De szerintem rengetek praktika van, amit be lehet vetni. Nálunk például nem volt mindegy, hogy milyen volt a bili. Az én lányom -még sosem láttam ilyet- csak törökülésbe szeretett ülni. Így a hagyományos bili nálunk nem jött be, mert nem tudta keresztbe összetenni a lábát rajta. Nálunk a szék alakú vált be. De lehet például együtt venni bilit, hogy ő válassza ki, milyet szeretne. Vagy minden gyereknek van kedvenc mese figurája. Vegyünk olyat. Vagy ha az túl drága, akkor matricázzuk fel együtt a bilit, a kiválasztott mesefigurával. Hovatovább, vegyünk rossz minőségű pelust, hogy zavarja, ha be van pisilve/kakálva. Vagy át lehet térni mosható (modern mosható) pelenkákra. Sok minden megér egy próbát.

Egyre készüljünk fel..... melós! Ha korán kezdjük azért, mert még nem érti, hogy mit várunk el tőle, ha későn kezdjük azért, mert már benne van a dackorszakba is és a szokások hatalmába is él. Nem érti, ha eddig jó volt a pelenka, akkor most miért nem?! Vértezzük fel magunkat...

Ma reggel megint kegyetlen hányingerrel kezdődött a napom, ami baromira rányomta a bélyegét az egész napi hangulatomra. Szegény gyerekem.... sajnálom, hogy ezt látnia kell!!! Mivel már napok óta alig alszok valamit, kb éjféltől fél hatig, azt is megszakítva több pisiléssel, bordába akasztással, vagy csak úgy egyszerűen rugdosással, nagyon kimerült vagyok. Ehhez jön még, hogy tegnap óta nem látok ki a takonyból. Szóval elég labilis és kimerült idegállapotba kapott el a reggeli hányás, ami azzal járt, hogy a saját nyomoromat jól megsirattam. Én ültem hüppögve a fürdőkád szélén, míg a kis tökmagom előttem a nagy barna szemeivel nézett rám és kérdezte: Anya, mi a bajod? Miért sírsz? Erre én: Nem tudom. ..... csak néz rám, néz rám..... látszik, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel, majd egyszercsak emelt hangon rámkiabál: Anya, fejezd be a HISZTIT!!!!! ( azt hiszem még toppantott is hozzá) Ekkor kitört belőlem a nevetés, de a sírógörcsömet még mindig nem tudtam megállítani. Ott álltam a csípőre tett kezű két éves gyerekemmel szemben a fürdőben, félig lefolyt sminkkel, aki még megtoldotta a mondókáját azzal, hogy: Csorog az orrod, töröld meg! Aztán még ráküldte, hogy: A szemedet is!!!! Szóval ott álltam teljesen megsemmisülve..... leosztott a gyerekem. De, hogy magyarázzam meg neki, hogy a karakán anyádból éppen hülyét csinálnak a hormonok?!

Nos, nem volt mit tenni, indulni kellett a bölcsibe. Összevakartam magam valamennyire, majd lesütött fejjel,  gyorsan és senkire sem felnézve belöktem. Visszarohantam az autómhoz, ahol megint kiszakadt belőlem a hisztérikus sírás és önsajnálat. Pár percre utat engedtem neki, mert egyébként elfojtani sem tudtam, aztán elegánsan letöröltem magam és beindítottam a járgányt. Elrohantam az ovis beíratásra, mert persze az is ma volt.... Mivel hihetetlen módon, nem az én kölyköm az egyedüli a városba, aki oviba kíván menni, már jókora sor tekergett előttem, mire odaértem. Kitöltöttem az űrlapot, amit a kezembe nyomtak és elkezdtem várni, várni, várni.... aztán éreztem, hogy megint kicsúszik a lábam alól a talaj. Biztos fal fehér lehettem, mert az ajtó előtt álló és soron következő anyuka megszánt, és beengedett maga elé. (Ezúton is szeretném megköszönni neki.) És persze már itt is csak a könnyeimet tudtam nyelni. Néztek rám rendesen, hogy ennek meg mi baja? Ezután eltántorogtam a kisautómhoz és hazavergődtem.

A napi megpróbáltatásaimnak itt persze nem lett vége, mert ma kellett megjelennem a nőgyógyászomnál is. Szóval kicsit összevakartam magam, rendbe tettem a fizimiskámat és a férjemmel együtt elindultunk. Mikor meglátott az orvos, nem győzött csodálkozni, hogy velem meg mi van? Én meg csak mentegetőztem, hogy semmi-semmi, csak a hormonok. Megvolt az első NST vizsgálat, ahol minden rendben volt. Megvolt a méhszájvizsgálat is, melynek eredménye az, hogy ugyan még nagyon magasan van, de egy ujjnyira már nyitva van. Szóval ennek nagyon örülök, mert az elsővel, ezt kb 3 óra vajúdás után sikerült produkálni. (5 perces és annál rövidebb fájások mellett)

Nos, a mai egy igazán FOS nap volt. Teljesen normális és általában stabil lelki állapotban lévő, érzelmeit mindenki elől titkoló, erős emberként, baromi nehezen viselem el saját magamat, így pedig minden tiszteletem a férjemé, hogy ő minden nyomoromhoz mosolyogva aszisztál!!!!

Meglepő..... nálunk is, pont úgy mint mindenhol, HÚSVÉT van. És én is, mint minden anya -főleg lányos anya- próbálom átadni a lányomnak azokat a hagyományokat, amiket ugye mindannyian baromira utálunk és csak egy púp a hátunkra. Minden lány tudja, hogy nincs is annál nagyobb csapás, mint a húsvéti locsolkodás.

Gyerekkorom egyik nagy sérelme -azóta is erről beszélgetek a pszichológusommal-: hogy fiú testvérem lévén, ő a húsvéti locsolkodásból mindig széles mosollyal és jól kitömött zsebekkel érkezett haza, amit persze mind elvert és semmit nem adott nekem belőle, én meg csak bűzölögtem a különböző pacsuliktól, amiket több hajmosás után sem tudtam kiűzni magamból. Ő elment délelőtt, végigjárta az összes ismerőst, havert, rokont evett-ivott jót mulatott, én meg kifenve-kikenve ,,vártam" otthon a locsolósokat. Ahogy pedig haladtunk előre a nappal, és közeledtünk a késő délutánhoz, estéhez érkeztek meg a szüleim ismerősei, egyre kapatosabban. De utáltam gyerekként ezeket a smúzolásokat!!!!! Egyik előnye, hogy nekem két lányom lesz, hogy nem lesz mit egymás szemére hányni-vetni. Szarul járnak mind a ketten és kész!!!

Nálunk, hogy is van..... a 9. hónapban minden segítséget elfogadtam, amiket a családom többi tagja, ismerősök, szomszédok felajánlottak, csakhogy megkönnyítsem a húsvéti készülődést, sütést-főzést. Vannak persze kikerülhetetlen dolgok. Ilyen a kalácssütés, amit mindig megsütünk a férjemmel!!! Igen, nem csalás, nem ámítás VELE!!!! Hihetetlen -számomra is-, de nagyon szeret tésztát dagasztani. Szeret turkálni az ilyen ragacsos, trutymákos cuccokba és hát ki vagyok én, hogy elvegyem az örömét..... szóval ő dagaszt, gyúr, nekem csak a kényelmes pepecselés és a sütés jut. Persze az a k...rva sütő, megint ki....szott velem és lecsapta a FI relét, áramtalanítva ezzel az egész házat. Szerencsére már majdnem kész volt, így hagytam kihűlni a még meleg sütőben a kalácsot és láss csodát.... sose sikerült még ilyen jól!!!! Szóval most valami jó is kisült a dologból. Egyébként ezt nem először játssza el velem a csoda sütőm. Legutóbb karácsonykor szívatott meg így, de akkor anyukámnál kellett megsütni az ünnepi kacsát, mert teljesen túlmelegedett. Tehát semmi nagy dologra nem vállalkoztam. Készítettem még egy csokipuding alapú krémmel töltött Albert kekszes sütit, ami nagyon egyszerűnek tűnt, mondom tűnt!!! A krémbe a végén még bele kellett kutyulni a margarint, amit hogy hogy nem, kidobott magából, illetve be sem fogadta és csak két centi vastagon úszott a töltelék tetején. Mikor ráeszméltem, hogy ez tuti nem fog elegyedni egymással, majdnem elbőgtem magam. De no-no!!!!!! Inkább leöntöttem és a nélkül tapasztottam össze a kekszeket és kész. Így is elég jó lett. Majd legközelebb.

Aztán vasárnap délelőtt... mit is csinálhatnánk a kicsi lányommal... tojást festettünk. Ettől előre rettegtem!!! A kissé pedáns és kényszeres világomba kellett valahogy belepréselnem a lányomban kialakítandó és persze megőrzendő, becses népszokást!!! Vagy mit?! Tehát ráadtam az apja egyik kidobásra ítélt pólóját, az úgyis leért a lábáig, így nem a saját ruháját trutyizta össze. És kezdődhetett a festés. Először piros és narancssárga tojásfestékkel befestettük a tojásokat. Persze a kis maszatom az első 5 percbe kiborította a narancsszínt a konyhapultra, majd kétségbeesett bociszemekkel nézett rám, hogy most tuti letépem a fejét. Erre elhagyta a kicsi száját: ,,Anya bocsánat. Véletlen volt!" OHH.... és anya elolvadt, hát persze, hogy véletlen volt. Csak anya baromi gyorsan letörli azt a sz....os festéket, mert a konyhapult nálunk csempézve van, így a porózus fuga úgy szívta magába azt a tojáslöttyöt, mint a szivacs. Mikor ezzel kész lettünk, ujjfestékkel -gondoltam én, majd rajzolunk pöttyöket, meg felmatricázzuk- összemaszatolta csodaszép kis tojatkáinkat. Valahogy így....

 ....nagyon élvezte. Csillogott a kis szeme. És így persze megérte.... Én meg többször vettem a jó nagy levegőket, mikor a kis festékes, maszatos ujjaival tapicskolt ide-oda, vagy mikor az összes festéket próbálta kikaparni a tégelyből, de gyorsan elmormoltam egy szuszát... vettem még pár mély levegőt... magam mellé tettem egy tekercs papírtörlőt..... és hagytam kibontakozni. Csuda cuki volt!!!!!

Aztán hétfő délután megtojt a nyúl!!!! Félek a kérdéstől, hogy akkor a tojást nem a tyúk tojja? De ez még Hál, Istennek odébb van. Még ráérek agyalni valami frappáns válaszon. Most az idén csak az volt a célja, hogy beelőzze az unokaöccsét a tojásgyűjtésben. Nem volt nehéz feladata, 9 hónappal idősebb.....  Aztán szép sorban megérkeztek a locsolósok is. És... olyan történt, amire nem számítottam. Megijedt!!!!!!!!!!! Ordított mint a sakál! Nem bírtam volna megvigasztalni!! Nagyon sajnáltam szegényt.....

Összességében elég jól sikerült a húsvét, bár nagyon elfáradtam. Szegény mazsolámnak pedig nem akartam felnyitni a szemét, hogy ez jobb nem lesz.....

Korábban írtam már a Suttogó könyvekben emlegetett 3É-ről. És a közéjük becsúszó, valahol rejtőzködő, baromi alattomos porszemről, amitől megborul a rendszer, az ember agya meg elborul!

Most próbálom leírni, elmesélni a saját tapasztalataimat, problémáimat, szenvedésemet a következő É-ről, azaz az ÉTKEZÉSRŐL! Nem akarok itt belemenni sem az élettani hatásokba, hiszen nem is értek hozzá, sem technikákba, sem általános igazságokba. Erre megvannak a szakemberek, fórumok, ahol utána lehet járni a felmerülő kérdéseknek. Ez a blog arról szól, hogy segítséget tudjak esetleg nyújtani más anyáknak arra, hogy igenis máshol is vannak problémák, bajok, arról, hogy nem vagyunk egyedül. Előre bocsátom azt is, hogy maximálisan az anyatejes táplálás, szoptatás mellett állok, de nem bármi áron és teljesen meg tudom érteni azokat az anyákat, akik feladják, elkeserednek és a könnyebb utat, a tápszeres táplálást választják.

Hol is kezdjem... én is, mint minden anya szoptatni szerettem volna a gyerekemet, bár különösebben nem is gondolkoztam ezen az elején. Gondoltam cicim van, gyereknek szája van...majd lesz valami. Persze felkészültem arra is, ha valami probléma lenne. Beszereztem a cumisüveget és 1 doboz tápszert is, Isten tudja... Mivel karácsonykor született a lányom, felkészültem arra, hogy zárva lesz minden és akkor hova szaladjak az ordító újszülöttemmel... Eleinte nem is volt semmi gond, ment minden mint a karikacsapás. Gyerek elég nagy volt, 3500 grammal született, ereje volt szopizni, szépen meg is tanulta, nem bukott, fölösleges kiadás nem volt. Még fejni is tudtam ,,bőséggel". (kb 100-150 ml egy nap) 3 hetesen pedig már átaludta az éjszakát. Az elején annyi volt a pici szépséghiba, hogy felrepedt a mellem, de ez pár napos bimbóvédő használattal megoldódott. Másoknak viszont akár be is vérezhet, így már itt feladják az egészet. Szóval, egyébként álom csecsemő volt.

Egészen a 3. hónapig....akkor valami történt. Jött a PORSZEM! Láttam én, hogy az én gyerekem elég csoffadt a többihez képest. A babaúszáson ott volt a sok pufi-lufi, az enyémnek meg kinn volt a bordája, ahogy felfektettük a vízre. De jó kedvű volt, átaludta az éjszakát, fejni is még mindig tudtam pluszba. HHmm??? Aztán eljött a következő tanácsadás, ahol a mérés szerint a gyerek nem gyarapodott csak 280 grammot egy hónap alatt. Én eléggé kétségbe estem. Egyébként nem igény szerint, hanem 3 óránként szoptattam. Nekem ez jött be. Volt napirend, nekem is, a gyereknek is. Meg egyébként sem tudtam felméri az igényeit. Nekem egyszerűen csak ordított és kész! Mindig is irigyeltem azokat az anyákat, akik kihallották az ordítások közül a tutit! Szerintem egyébként itt volt elásva a porszem! Azóta is mondom, hogy az én gyerekem azért tanult meg olyan hamar beszélni, mert rájött, hogy velem nem megy semmire. Ha akar valamit, el kell, hogy mondja. NINCS MESE!

Szóval utánaolvastam a neten és felvettem a kapcsolatot egy szoptatási tanácsadóval. Elérhetőségek itt:

http://www.lll.hu/tanacsado

http://www.ibclc.hu/tanacsado

Ő rögtön azt tanácsolta, hogy térjek át az igény szerinti szoptatásra. Hát, úgy is lett. Mivel az igények felmérésében elég suta voltam, így cicire tettem kb 10 percenként és arra próbáltam figyelni, hogy milyen rendszer alakul ki benne pár nap alatt. Na, rendszer az nem lett, csak KÁOSZ!!! Sehova nem tudtunk megmozdulni -még a boltba se-, mert állandóan csöcsöltünk, cserébe viszont éjszaka is fenn voltunk kb fél óránként. Az addig nyugodt gyerekem, egy kis akaratos hiéna lett, viszont a következő hónapban több mint fél kilót hízott.Hát... valamit, valamiért. Gondoltam. Miután hízásnak indult a gyerek, gondoltam megpróbálom visszaállítani a ,,rendes" kerékvágásba (márcsak az alvás miatt is) és inkább rápótolok a szopira. Cumisüveget nem akartam neki adni -hallván mindenféle zavarokról-, így valami alternatíva után néztem. Így találtam rá a szoptanít, SNS (Supplemental Nursing System) rendszerre. Ilyenkor a lefejt tejbe (üvegbe) teszünk egy tápszondát és amikor a gyerek elkezd szopizni, a szája sarkába kell dugni a szonda másik végét is, így egyszerre szívja a cicit és az üvegben lévő tejet is. Valahogy így:

Na, jelzem -minden próbálkozás ellenére- nekünk ez nem ment!! Jött a cumisüveg, amit persze nem akart elfogadni. De addig erőszakoskodtam vele, míg lenyelte üvegből a tejet. Így kihúztuk a 4,5-5 hónapot. Ekkor kiborultam és elkezdtem nagyon óvatosan a hozzátáplálást. Majd jött a következő, üdítő GOND! Rájött a kis szaros, hogy ez a kaja jön kanálból is!!!!!! Onnantól kezdve nem akarta a szájába sem venni a cicimet. Minden egyes szoptatás egy borzasztó kegyetlen ordításba fulladt. Próbáltam én mindent.... síri csendbe, vagy pont hogy zajba, zenére szoptatni, ülve, állva, fekve, alvás előtt, után, sötétbe, világosba. MINDENT!!!! Fejét elfordította, rám se volt hajlandó nézni. Sírt ő is, én is!!! És hogy mi oldotta meg? Semmmi, az idő! ,,Befejeződött" a hozzátáplálás, 9 hónapos korában, a reggeli szoptatást hagyta el utoljára azzal, hogy egyik reggel ült mellettem, megmutattam neki a cicimet, elmosolyodott, megbökdöste, adott rá egy puszit és elfordult. Onnantól kezdve nem erőltettem.

TAPASZTALATAIM

Ahhoz, hogy legyen elég tej, elengedhetetlen a rengeteg, rengeteg folyadék. Semmi csodaszer, VÍZ! De sok. Én napi 5 liter vizet ittam meg. Tényleg ennyit! Aztán pihenni, pihenni. Ha nem feküdtem le délután, akkor nem volt tej és kész. Egyébként én nagyon féltem attól, hogy begyullad a mellem, így állandóan fejtem. Mivel, vagy a gyerek volt lusta, vagy a tej zsíros, vagy nem tudom, de mindig hagyott benne valamennyit. Összesen, több mint 5 kg (azért írom így, mert nem ml-re számoltam össze, hanem csak fagyottan, kíváncsiságból, rádobtam a mérlegre a zacskót) tejet adtam oda egy akkor született ismerős babának. Ma már nem tenném. Akárhogyis, de ledugnám a torkán. Akár üvegből is, nem lenne semmi baja tőle.Viszont soha nem borítanám így fel a napirendjét többet. A gyerek -én innentől datálom- ekkortól nem alszik rendesen. Most majdnem két és fél éves.

Biztos van akinek jó az igény szerinti szoptatás. Annak, aki fel tudja mérni az igényeket. Én nem tudtam. Lehet ha adok neki pótlást üvegből, akkor megoldódik egyszerűen minden és gyarapszik is. De lehet, hogy nem. Sose tudjuk meg. Viszont a kálvária ellenére elmondhatom, hogy 9 hónapos koráig a taknyát nem kellett leszívni és 15 hónaposan lázasodott be először. Azt is a bölcsiből hozta. Én úgy gondolom, hogy ez a szoptatásnak köszönhető. DE!!! Én sem vagyok beteges típus. Meg sem tudom mondani, hogy mikor voltam beteg utoljára. Így azokat a ,,cuccokat" kapta a gyerek, amikkel én rendelkezem. Környezeti tapasztalatom viszont az, hogy az az anyuka, aki maga is elkap minden szart, hasonlót ad át a gyereknek is. Így azok a babák, ugyanúgy megbetegszenek, a szoptatás ellenére is.

Így utólag, borzasztó energiákat emésztett fel. És nem kevés időt is. Ha a második gyerekemmel is így lesz, valószínű, hogy én is a könnyebb utat fogom választani. Mert, egy másik gyerek mellett, ezt nem tudnám még egyszer végigcsinálni. Én minden áron szoptatni akartam a gyerekemet, de pontosan tudom azt is, hogy miért adják fel mások és éppen ezért képtelen vagyok pálcát törni a fejük felett! Azok, akik elítélik a tápszerrel táplált babák anyukáit, általában nem volt különösebb probléma a szoptatással. Könnyű ítélkezni probléma, illetve könnyen megoldható, kisebb problémák mellett. Nekem napi, sőt 3 óránkénti probléma és küzdelem volt.Én azonban az életben is elég kitartó és makacs vagyok. De nem vagyunk egyformák. Teljesen megértem, hogy a türelmetlen és a kimerülés határán álló anyuka, miért ad az ordító gyerekének tápszert, ha attól elhallgat és mindenki nyugodt és boldog lesz!!!!