Adós vagyok a szüléssel kapcsolatban még egy témával, amiről szintén kevés szó esik. A gyerekágy!!!! Azaz a lábadozás, felépülés. Meg kell mondjam, elég nagy szopás ez is. Az ember azt hinné, hogy kinn a gyerek, megkönnyebbülés, napfény és ragyogás, DE ez baromira nem így van. Pár nap után kivágnak a kórházból karodon egy újszülöttel, oszt indulj neki az életnek, arra van az ajtó úgy, hogy lábra is alig tudsz állni. Mivel az élet számomra úgy hozta, hogy mind a két típusú szülést átéltem, azt hiszem objektív tapasztalatokkal tudok szolgálni. Hát lássuk:

Hüvelyi szülés után: korábbi bejegyzésben írtam, hogy pocsék élmény volt maga a szülés és az azt követő pár nap is. A gátsebem teljesen begyulladt, se járni, se ülni nem tudtam. Mikor hazahoztuk Mazsolát a kórházból, egész úton a férjemmel veszekedtem, mert minden egyes szaros bukkanót, döccenőt megéreztem. Azt hittem kettészakadok. Nyeltem a könnyeimet a fájdalomtól és közben néztem a mellettem alvó kis gombócot. Amikor hazaértünk a helyzet még rosszabb lett. Két hétig még a kaját is az ágyba hozták, mert olyannyira eldurvult a helyzet, hogy képtelen voltam lábra állni. A wc-re való kimenetel maga volt a gyötrelem. A dolgom elvégzése közben, majd letéptem a törölközőszárítót a falról, úgy kapaszkodtam bele. A gyereket képtelen voltam ellátni. Se pelenkázni, se fürdetni és úgy általában nem tudtam vele csinálni semmit. A szoptatásra, hol anyukám, hol a férjem hozta oda a gyereket. Óránként felváltva tisztítottuk a varratot betadinnal, aloe firsttel, tiszta vízzel, kamillával. Még otthon is csak feküdtem széttett lábakkal és vártam, hogy jobb legyen. Nem túlzás azt mondjam, hogy iszonyatos kínokat éltem át. 2 hét után jutottam el odáig, hogy felöltözzek. A 3. héten még marad anyukám, mert akkor kezdtem el egyáltalán ismerkedni a saját gyerekemmel. A 4. héttől pedig rámszakadta a háztartástól kezdve minden. Ezzel nem is lenne semmi gond, de emlékszem, hogy még jó pár héttel a szülés után, ahogy vasaltam, éreztem, hogy valami szúr, kellemetlen. Elmentem Wc-re és még mindig egy varrat fordult ki, amit a papíron leltem meg. Tehát, elképesztően intenzív fájdalom és borzasztó magatehetetlenség gyötört a szülést követő 2-3 hétben.

Császár után: ahogy azt korábban is gondoltam, az első nap kegyetlen volt. Minden mozgás, mozdulat nagyon fájt. A szobatársam azt mondta, hogy a 2. nap majd jobb lesz. El sem tudtam képzelni, hogy egyik napról a másikra, hogy lesz ebből minőségi ugrás. De lett!!! Második nap már minden sokkal könnyebb lett. Görnyedve ugyan, de tudtam járni, ki tudtam menni enni, meg tudtam fürdeni. A kórházból 3 nap után pedig ugyanúgy hazaengedtek, mint a normál szülés után, tehát ebben nem volt semmi különbség. Itthon aztán tényleg minden szipi-szupi volt. 1 nap, nem sok, annyit sem feküdtem. Pihentem a kanapén persze, de nem volt szükség arra, hogy kiszolgáljanak. Természetesen míg a varratokat ki nem vették, kicsit kényelmetlen volt, -sebkötözés, fertőtlenítés, miegymás miatt- de alapvetően jól voltam. Az egyetlen ami ugyanúgy fájt, az a wc-zés. Szerintem ez a méhösszehúzódások miatt volt. Az ugyanis a 9 hónap alatt kitágul és mindegy hogy hogyan jön ki a gyerek, annak össze kell menni és ez elég fájdalmas mutatvány, ígyis-úgyis. Ez jó pár hetes folyamat. Ezt leszámítva minden rendben ment. 1 hét után mondtam anyukámnak, hogy minden rendben, el tudom látni a lányokat, meg a háztartást. Tehát ennyi volt. Illetve, én azt hittem. 6 hét után ugyanis óvatosan nekikezdtem tornázni. Nem feltétlen azért, mert fogyni akartam, hanem mert hiányzott, szeretem csinálni. Mivel jól ment és jól is esett, egyre nehezebb és nehezebb programokat csináltam. Aztán egyszercsak, KÉSZ. Bedurrant a sebem, feldagadt a varratsor. Irány az UH. Kiderült, hogy a felszívódó varratsor nem szívódik fel és vagy ki fog lökődni, vagy be fog tokozódni. Eredmény: antibiotikum kúra, jegelés, pihentetés.

Összességében azt tudom elmondani, hogy a természetes úton való szülés után sokkal intenzívebb a fájdalom mint a császár után, de a császáros sebemet most, több mint 3 hónappal utánna is érzem. Még mindig nincs rendben. Arról ne is beszélve, hogy a hasamon mindig lesz egy seb. Nem is azzal van a gond, hanem, hogy a sebemre ,,ráfittyen" a fölötte lévő bőr, ami mások elmondása szerint kb. 1 év múlva fog eltűnni, teljesen kisímúlni. Ez, őszintén be kell, hogy valljam, nagyon zavar. Egyébként lehet, hogyha többet vártam volna, vagy ha nem így élnék ahogy, azaz, hogy nem feltétlenül akarnám két délelőtt alatt megtakarítani az összes ablakot a házban, hanem ki tudnám türelmesen várni a megfelelő gyógyulási időt, akkor ez se lenne. Vagy, hogyha az én testem is jól reagálna a felszïvódó varratokra.

Van azonban még egy lelki különbség is. Ez a legfurcsább. A gyerekhez való kötődés. Nem tudom, hogy ez mitől van. Talán mert ő már a második? Talán mert már nem izgultam annyira? Vagy a szülés miatt? Az első gyerekemre minden pillanatban úgy néztem, hogy ebbe majdnem belehaltam, hogy mennyit küzdöttem érte, hogy mit éltem át érte. Az első pár hétben csak sírtam és sírtam. Akkora volt az érzelmi sokkkk. Állandóan a Merci csoki reklámját énekeltem neki -,, te vagy a legszebb dolog mi történhet velem...", potyogó könnyekkel. Szánalmas! A második meg csak ugy lett. Kivették és kész. Nem éreztem katarzist. Nem éreztem, hogy szenvedtem volna érte.

Szóval lehet, hogy ezért majd megköveznek az anyák, de a szülés az szülés, a császár meg egy hasi műtét, ami természetesen kellemetlenséggel és némi fájdalommal is jár DE, semmiféleképpen nem lehet összehasonlítani egy jó szar szüléssel. Nem azt mondom, hogy a császárral szülő anyák mások, de mind a kettőt meg kell tapasztalni ahhoz, hogy véleményt lehessen alkotni teljes rálátással. Ez pedig az volt, amit én átéltem.

..... a strandot!

Otthon ülő anyukaként, más dolgom sincs, csak a férjemnek kiválóbbnál, kiválóbb programok kitalálása. De, (imádlak apukám) szó nélkül, mosolyogva tűri. Bár baromi szórakoztató lehet neki, egy fáradt nap után hazaesni és én akkor örülve, hogy egy olyan emberi lénnyel találkozom, aki vissza is szól, rázúdítom: Te, képzeld, azt találtam ki, hogy ........... menjünk STRANDRA!!! Az egyetlen szabadnapján. Mekkora jófejség. És erre ő, mosolyogva: Jó, hova? Bár szerintem a hideg sör és az, hogy a gyerek nem egész nap az ő fejét püföli és agyalunk azon, hogy mivel fárasszuk le, mivel játszunk, nos és persze a csúzdák, bazi nagy vonzerővel rendelkeznek neki is.

Tehát, apuka szabadnapján, a kánikula első napján, hétköznap, reménykedve, hogy kevesen lesznek, nekivágtunk egy 2,5 éves és egy 2,5 hónapos kölyökkel a strandnak!!!!!!!!!!!!

Napok óta treníroztam a gyereket, hogy elmegyünk strandolni, lesz sok medence, szót kell fogadni, nem szabad rosszalkodni, blabalbalbla .... és ebéd után a sátorban aludni kelllll. Ő meg: Persze, Okés, Jó anya, Hú, de jó lesz. Szóval, eljött a nap..... már reggel 6-kor felébredt, hogy ő kész van. Mondom neki, hogy én még nem, úgyhogy vágódjon hasra és még erőlködjön. És láss csodát, tényleg visszaaludt, egész fél 8-ig. Én se hittem el.

Már előtte való nap, anya összepakolta a cuccok felét, de még volt dolgom reggel is. Mindig nézem azokat a családokat, akik úgy mennek a strandra, mint a málhás szamár, tolva a babakocsit, de csak azért, hogy abba is pakolhassanak, mert annyira tele van, hogy a gyereket már kézben viszik. Úgy odaszolnék: Hé, haver!!! Az nem egy bevásárlókocsi! Szóval, én igyekszek mindig max 2 táskába belepakolni, hogy ne nézzünk ki túl hülyén, illetve ami még belefér a babkocsi aljába. Pedig ugye muszáj vinni sátrat, mert a gyerek ne üljön (és remélhetőleg aludjon) a napon. Vinni kell pár darab homokozó cuccot, hogy ne a másik kölyök kezéből csavarja ki azt, ami nem is az övé. Vigyünk magunknak plédet, ha nem akarunk a gyerek mellett gubbasztani. És ugye nem akarunk! Ezzel bőséggel tele a babakocsi. Pelenkázótáskába még belezsúfolom a nagynak való legalább két, de inkább három rend ruhát is, mert ugye tuti összepisálja magát még útközbe valahol. 3 bazi törölköző, strandpapucs, mert baszottul felmelegszik a beton és még pár darab vízben játszós szirszar! Amennyi a táskába fér!

Tehát, otthon reggel, mivel sokáig aludtunk, utána persze már siettünk volna, hogy a strandot is élvezzük, úgyhogy gyors reggeli, apa közben bepakol a kocsiba (és még elszalad a tatának vinni lángost, mert a nagyszülő is segítségnek van az ember nyakán és képtelen magának elmenni a sarkon lévő bodegába) bekap két falatot ő is, én öltöztetem a nagyot és valamikor még gyorsan megszoptatom a kicsit. Negyed tízkor pedig már el is indultunk. Szerintem nem rossz. Messze nem mentünk. 30 km-re van jó kis strand, aquapalota, meg minden. Azaz gyorsan odaértünk. A gyerek pedig már húz-nyúz, hogy anya nézd, huuuuu, de jó!!! Forgatja a fejét jobbra-balra. Azt se tudja mit nézzen, nagyon cuki. A kicsi meg legfőképpen a babakocsi kupola belső felét nézi, de neki az is baromi szórakoztató! Aztán persze ő el is alszik. (Vele van a legkevesebb gond) Addig anya, kihasználva a lehetőséget, még a következő szoptatás előtt, csúszik párat a csudicsúzdákon. Baromira élveztem!!!!!!!!! Már előre tájékozódtam a neten, baba-mama szoba ügyben, és volt nekik! Tiszta Európa! Hamar meg is találtam, kulturált, tiszta, rendben volt. Rögtön a gyerek medence mellett. Aztán mikor meguntuk a fedett részt, kimentünk a strand kültéri medencéit is felfedezni. Persze már majdnem dél volt és baromi éhesek voltunk már! Apa tehát gyorsan megrendelte a kaját, addig lecuccoltunk a gyerekmedence és a játszótér mellé, hogy a plédtől ülve lássuk a gyereket a homokozóba! Fő a kényelem.

Szóval próbáltuk megmagyarázni a 2,5 éves gyereknek, hogy igaz, hogy ott a szipi szupi medence, de te oda most kurvára nem mehetsz be, mert anyádék mindjárt éhen halnak és most ebéd lesz, oszt kész! Hál Istennek a hasát ő is jobb szereti, így nem volt akkora gond, mint vártam. Nem úgy az elalvás........ Be kell valljam, a napokkal korábbi trenírozásom szart se ért. A gyerek az istenért nem akart elaludni! Így aztán úgy döntöttem, juszt se baszon fel magam, elvittük még fagyizni és utána a medencébe, lesz ami lesz alapon.

Na, itt jön a legnagyobb problémám a strandokkal. Szülőnek nem lehet bemenni a gyerekmedencébe!!!!! Ez általában így van, de mindig kiborulok rajta. MIÉRT????????????? Az első ilyen megrökönyödésem még akkor történt, mikor a gyerek 7-8 hónapos volt és elmentünk strandra, majd közölte velem a helyi Gizike, hogy én nem mehetek bele. Mondom jó, de ez a kölyök meg nem tud ÜLNI se! Akkor most mi legyen? Persze mi lett... vállrándítás és távozott! Szóval, engedd el a gyerekedet egy olyan medencébe, ahol ha egy nagyobb elfut mellette, ő meg felborul -mert felborul, mert tátott szájjal nézi, hogy mi a fasz van körülötte, ennyi inger életébe se érte-, már a víz alatt is van. A szülő, meg a LÁBÁT A VÍZBE lógatva ül a medence szélén, majd szalad a gyerekért, mert a kijelölt Dévid Héselhofff nemhogy nem venné észre a 100 üvöltő gyerek közül, hogy 1 mínuszban van, de a legjobb indulattal, oda se érne! Egyébként a szülő, a gombás, koszos lábát belelógathatja a vízbe, de a kis testünkkel már nem léphetünk be, a gyerekek higiéniás védelmében. Erről meg az a véleményem, hogy amelyik szülő koszos, annak a gyereke is az, és vica verza! A másik, meg hogy a medence közepébe teszik a mindenhonnan folyó, csurgó, csúzdás, mászókás gyerekparadicsomot, ahova 5 év alatti gyerek nem mehet! Tehát, a gyerekem játszhat a medence szélén lévő lábvízbe egyedül, vagy nyálcsorgatva nézheti a nagyokat, ahogy azok jót mulatnak! Egyetlen szerencsém az, hogy az enyém van annyira beszari, hogy eszébe se jutott bemenni a gyerekparadicsomba, MÉG!! De mi lesz jövőre???? Ő még akkor is csak három lesz. A másik szerencsém meg az -és ez a gyereké is-, hogy vastag a bőr a képemen és leszarom, hogy nem mehetek be!

A kicsivel különösebb gond nem volt. Megszoptattam kinn is a napozó sátorban, beszart, tisztába tettük, mosolygott, jól elvolt! Eltelt a nap, a gyereken már ugyan 5 óra fele látszottak az alvásmegvonás finom kis tünetei. Kötözködés, szót nem fogadás, véres szemek! Aztán közöltük vele, hogy itt is találhatunk tuti kis sarkokat, ahova be lehet állni gondolkodni. Nálunk ugyanis a sarokba állás bünti a menő. Úgyhogy összeszedte magát és minden rendbe volt. Aztán eljött az indulás ideje. Nálunk csak úgy megy hiszti nélkül, ha felkészítjük rá. Ez vált be. Indulás előtt már nem sokkal elkezdjük mondogatni, hogy vége, lassan megyünk, még ezt, vagy azt csinálhat, aztán pakolás. Játszótéren, játszóházba, házibulin, mindenhol. És működik!!!!!!! A múltkor viszont beleszaladtunk abba, hogy valahonnan gyorsan el kellett jönni. Mondanom se kell a kocsiig ordított, hisztizett. Ezt elkerülvén tehát, időben elkezdtük mondani, hogy megyünk haza. Mikor pedig már én is kész voltam a kicsi rendbetételével és a pakolással, apa hozta a nagyot, aki minden szó nélkül topogott és mosolygós arccal közölte, hogy jöjjünk máskor is!

Összességében nagyon jó kis nap volt! Fárasztó, de nagyon jó! Bármikor vinném újból őket. Újabb élménnyel gazdagodott, persze csak a nagy, és nem a tv előtt töltötte a napját a kánikulában, csak azért, mert kistesója született. Újabb lehetőség ez arra is, hogy elkerüljük a testvérféltékenységet, mert a nagyra ilyen helyzetben úgyis fokozottabb figyelem kell, mint a kicsire.

Minden újdonsült szülő tudja, mi fog történni, ha letelik a 6 hét az új bébivel. Megindul a LÁTOGATÁS!!! Család, barátok, boldog-boldogtalan, jön-megy, eszik-iszik, alszik, jót mulat. Mi meg próbálunk ebbe nem beledögleni.

Ilyenkor mindenki kényszert érez arra, hogy elhozza kicsi semmirevaló, szundi-, nyunyi-, morzsolgatós kendő ajándékát a kis törpének. Jelenleg azt hiszem 6-7 darabnál tartunk. Pedig minden szülő tudja, hogy a legnagyobb ajándék amit csak lehet hozni: a pelenka és a popsitörlő. Ezekből ugyanis sosem elég. De hiába mondja az ember, hogy nem kell a 20. szaros bady, vagy kis tipegő.... cikinek érzik a pelenkát. Hát nehogy már beállítsak egy tasak pelussal?! Innen üzenem, tessék megnézni mennyibe kerül egy kis zacskó pelenka! A messziről jövő és nálunk alvós rokonság pedig vigyen magával ágyneműt. Az a legnagyobb segítség! Én ugyanis a múlt hétvége után -mivel 2 nap alatt, 2 váltásban érkezett a rokonság- 4 rend ágyneműt mostam és vasaltam ki utánuk.

Szóval, mivel nagy a rokonság és a haveri kör, ezért az elmúlt 3 hétvégém a vendéglátással telt el. Ez azt jelenti, hogy egyszerre 10-15 főt kell kiszolgálni, körbeugrálni, vacsorát, vagy ebédet főzni, de úgy, hogy közben mi is tudjunk két szót váltani, a tényleg ritkán látott rokonsággal. Azaz mindenki egyszerre jön, ha már jön az egyik, akkor a másik is kitalálja, hogy olyan régen láttam már őket, akkor mi is akkor megyünk, jó???? Hát persze, hogy jó, sőt FASZA!!!! Szóval, íme néhány tipp, hogy ezt hogyan éljük túl, egy 2,5 éves gyerekkel és egy 6-8 hetes szopós babával!

A lényeg az előre tervezés és szervezés. Szerencsére kertes házban lakunk és mivel úgy alapjáraton szeretem a vendégeskedést és nem is esik nehezemre, így sokmindennel fel vagyunk készülve és elég jól hozzá is vagyunk szokva. Hatalmas étkezőasztalom van, így egyszerre 12 embert tudok kényelmesen leültetni, enni. Ha sok a gyerek, akkor ők esznek először, hogy utána mi, felnőttek, nyugodtan tudjunk enni és utána beszélgetni. Nem recepteket akarok megosztani, mert arra, vagy mindenkinek megvan a saját tutija, vagy nézzen utána nálam hozzábbértő helyen. Inkább ötleteket adok, hogy mit főzzük, amivel elő lehet készülni, így nem lesz túl nagy a rohanás.

Tehát, első hétvégén meglepett a szomszédság (14 fő). Nekik az udvaron lévő kemencében sütöttünk husit és krumplit. Nos, természetesen ezt el lehetett volna készíteni benn a sütőben is, de mivel van katlan, használjuk. Most persze mindenki azt hiszi, hogy ja, úgy könnyű, de tájékoztatok mindenkit, nehezebb. Órákkal korábban kell fűteni, előkészülni, sütéshez is érteni kell, hiszen nem csak kinyitom a sütőajtót és bekukkantok. Nos, a délelőtti alvás alatt előkészítettük a nagyobbal a két tepsi húst. Klopfoltunk, sóztunk, borsoztunk. Az ő délutáni alvása alatt pedig megpucoltam és előfőztem a krumplit, így már nem barnul be estig és tudok foglalkozni majd a vendégekkel. Azt el kell ismernem, hogy a sütés ideje viszont lényegesen kevesebb, mert ugye több 100 fok van benn, szemben a sütővel. Így 6-ra már az asztalnál ültek a kölkök, utána pedig mi.

Következő hétvégén ez volt pepitában, csak sertés helyett csirkét sütöttünk, viszont csináltam még salit, mert a kis konyhakertünkbe addigra már értékelhető nagyságúra nőtt. Itt ugyan csak 10-en voltunk, de az se kevés.

A rá következő hétvégén bajai halászlevet főztünk 16 főre. Ez szintén jó, mert a főzési ideje 1 óra, és ezt bőven meg lehet addig csinálni, míg a nagyobb alszik ebéd után. Mert az ebédet, amúgy csak mellékesen összedobtam. Arra már nem emlékszem mi volt. A hal pedig a fagyasztóban már a halászlére volt előkészítve, így azzal nem kellett külön pepecselni. Ugyanis ha halat kapunk, akkor azt már konyhakészen szoktuk elrakni, hogy ilyenkor ne a filézéssel kelljen kezdeni az egészet. Ehhez pedig csak egy zacskó tésztát kellett kifőzni. A sütemény pedig egy gyorsan összerakható babapiskótás, citromos krémes rétegezhető süti volt, mert 50 fokban nem sütögetek benn.

A múlt hétvégén pedig, nem a résztvevők létszáma, hanem a nálunk eltöltött idő volt kimerítő. Most ugyanis pénteken érkeztek, szombaton váltották egymást és vasárnap távoztak. Itt olyan kaja kellett, ami nem igényli azt, hogy egész délelőtt mellette álljak, hiszen a kánikulában a gyereket még a pancsolóban is szórakoztatni kell. Szombaton tehát főztem egy nagy adag húslevest kuktában, mert abból marad vasárnapra is. Ezt gyorsan még odaraktam reggel, míg a többiek felöltöztek és pöszmötöltek. Nem nagy cucc, gyorsan megpucoltam pár szál répát, zöldséget, karalábét, zellert, átmostam a húst, felengedtem vízzel, ízesítem és kész. Mehet a tűzhelyre. (Tudom, hogy az igazi a lassú tűzön, de..... ) Második fogás lecsós hal. Ezt sem szoktam túlpörögni. Újkrumplit gyorsan megpucolom (van aki ezt se szokta) az előre kifilézett (mint korábban leírtam így tesszük el a frigóba) halszeleteket sózom, borsozom. Egy kis lábasba beleöntöm a télire eltett üveges lecsót és egy főzőtejszínt. Ezt összeforralom. Mehet a karikákra vágott krumplira, majd annak a tetejére fektetem a halszeleteket és kész. Sütőbe vele. Vacsira félig meddig saját készítésű hamburger volt. Másnapra tehát már a leves kész, így csak a második fogással kellett bajlódjak. Ez egészben sült karaj volt, sült zöldségekkel. A zöldségek: répa, édesburgonya, burgonya, bébicékla. Büszkén jelentem, a cékla saját termés. A kicsi miatt ültettünk az idén, hogy a hozzátáplálásra tudjak tuti biot rakni a fagyasztóba. Reggel, míg a többiek készülődtek, a nagyobb mesét nézett, vagy figyelte míg az apja borotválkozik, én serénykedtem a konyhában. Husit sózzuk, borsozzuk, minden oldalát elősütjük. Itt jött be a férjem egy sprinttel a wc felé és pakolta ki a reggelijét, ugyanis összeszedett valami  fosós-hányós vírust, amitől őt itt el is vesztettük a hétvége hátralévő részére. Ezt követően ugyanis az ágyban feküdt. Vissza a kajához. A répát az édesburgonyával, a krumplit magába, a céklát utoljára előfőztem. Ezeket tettem a husi mellé és sütöttem készre. Mivel ennek szinte egész délelőtt a sütőben a helye, így több gondom nem volt a kajára, csak időnként ránézni.  

Nos, hát valahogy így. Szerintem minden az előkészületeken és a szervezésen múlik. Azon, hogy a husokat tényleg úgy kell csak kivenni a hűtőből, hogy konyhakész és nem akkor kell pl halat filézni. Nyilván akkor kell vele pöcsölni, mikor oda bekerül, de inkább akkor rászánjuk az időt, mintsem akkor, mikor a vendégeket várjuk. És persze nem menne a férjem segítsége nélkül. Ez páros játék. Míg én szoptatok, ő játszik, leköti a nagyot. Aztán míg ő tologatja a kicsit a babkocsiba, én játszom a naggyal. Tehát a nagyján már túl vagyunk, de még vannak akik ezután jönnek az újjabb szundikendőkkel, amiket előre is nagyon köszönünk!!!

Na, az előző szentimentális bejegyzésem után kissé furcsa lesz előadnom, hogy ma reggel miként és hogyan gurult el a gyógyszerem. Hogy hogyan tudtam volna a 7 hetes gyerekemet a földhöz verni és csak azért őt, mert ő volt kéznél.

Ma reggel, mint mostmár napok óta, 5- kor kelt a kicsi. Az vált be, hogy ilyenkor átviszem magunkoz, fekve megszoptatom és ahogy elalszik a cicin, kiosonok a szájából és próbálok még egy picit aludni én is. Ma azonban elkövettem egy nagy hibát....!!!! Nem keltem fel a férjemmel háromnegyed 6-kor, hanem még aludtam egy fél órát. Na, ez lett a vesztem....

 Szóval 6:15 fele kiténferegtem meginni a kávémat és felöltözni, hogy mire kel a nagyobbik, már csak őt kelljen rendbe rakjam és irány a bölcsi. Már majdnem végeztem, mire meg is hallottam pici cseppem hangját. Bementem, majd közölte, hogy ő Vackort akar olvasni. ( Ugyanis ez volt a tegnap esti elalvós mese) Leszedtem neki a polcról és az új szerzeményével megindult kifele. Ekkor vettem észre, hogy behugyolt! No, semmi baj, mondom menjünk akkor a fürdőbe pisilni, levetkőzni. Természetesen az ő ruháját még nem készítettem ki, így még én elmentem válogatni, addig ő pucéran ruhangált fel-alá a házban. Nagy kínnal elővakartam a tonnányi ruhájából két összeillőt, ami egyébként nem is olyan egyszerű, mert reggel még ,,hűvösebb" van, délután meg kánikula, így olyan gönc kell a bölcsibe, ami mindennek megfelel. Nem könnyű!

Ezután persze felkelt a kicsi is, aki rögtön elkezdett a csöcs után ordítani. Szoptatom, míg a nagy hozza a Vackoros könyvet, hogy nézd anya, mi van Vackor orrán, mondom nem tudom, hát szerintem pók, feleli. Ránézek, hát nem. Schindler Frigyes doki bekötötte nyominak az orrát. Gyorsan tömöm a kicsit, hogy még 8 előtt beérjünk és egy kölyöktől megszabaduljak. De nem könnyíti meg a dolgom, hogy hozza a babáját és ő is elkezdi szpotatni ahelyett, hogy a kurva szandálját húzná a lábára. Majd szoptatás vége, gyerek a bölcsőbe vágva, nagynak a két szál hajából valami copfi varázsolása külön kihívás minden nap, majd vissza a szobába az éppen aktuális alvós dög beszerzése ügyében, közben kicsi ordít a bölcsőbe, mert ő még nem fejezte be a reggelit, de különben sem böföggött még, de ha arra járok belenyomom a hangtompító cumit a fejébe és próbálom mindeközben magamra rángatni a ruhámat, hogy mégse a pizsimbe vigyem a gyereket a bölcsibe....

Nagyjából összeszedtük magunkat. Bölcsibe leadás sima ügy, majd irány haza, ahol a kis szaros rögtön ordít tovább, hiszen ő még nem lakott jól. Újra szoptatás, pihegés, rázogatás, szoptatás majd egy akkora böfi, hogy öltözik ő is, én is. Hip-hop és fél tíz lett, de én még egy falatot sem ettem és ezt csak onnan vettem észre, hogy már kezdett a leeső vércukorszitem miatt remegni a kezem a gyerek segge alatt, amit a nappali közepén rázok egyszál bugyiba és melltartóba!!!!! Rögtön eszembe jutott segglyuk apuka, aki a bölcsi kapuból még utánam kiabált, hogy szép napot, jó pihenést!!! Gondoltam anyád!!!! Tuti többet dolgozok én otthon, mint pedagógus apuka júniusba az iskolában!!!!

Szóval itt éreztem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj.... gondoltam leülök és sírok egyet, de aztán rájöttem, hogy azzal nem lennék előrébb. Aztán jött, hogy most vágom a földhöz...., na neeeemm. Tehát mély levegő, szúszá .... majd egyszercsak összeesett és elaludt!!!!!! Ezután pedig nekiálltam tornázni, mert úgy éreztem, hogyha nem adom ki a feszültséget, tényleg kárt teszek valakiben/valamiben!!!!

Eltelt!!! Megvolt!!!! Kipipálva!!!! Mindenki él és túlél.

Összességében azt tudom mondani, hogy nem is volt olyan rossz mint vártam, mint amire számítottam. Meglepő módon sokkal lazább vagyok, mint az elsőnél voltam. Nem aggódok, nem problémázok olyan dolgokon mint például a napirend. No, nem is nagyon lehetne, mert a gyerek szinte egész nap alszik. Kivéve az esti lefevés idejét. Akkor mintha valaki kipöckölné a szemét. Próbálok olyan dolgokat is kipróbálni, amit az elsővel tuti nem tettem volna. Cicin altatom, összebújok vele, álombasimogatom és úgy egyébként sokkal többet babusgatom, mint a testvérét anno. A másikat alig vártam, hogy leszoktassam az éjszakai evésről, most meg -no nem szívesen- simán felkelek és megszoptatom, majd még fél órát nézegetem, hallgatom ahogy veszi a levegőt, sóhajtozik, nyekereg. Könnyebben megy minden. Hogy miért??? Mert már ő előtte anya lettem. Már rég feladtam az életem egy részét egy másik emberért. Már nem akarok sokáig aludni, már nem akarok mindig mindenhol ott lenni, már csak nekik vagyok és tudom, hogy gyorsan elmúlik. Hogy milyen gyorsan lesz szuszogó szopis babából, vicces, gyereknyelvet használó kisember, akinek tegnap mentem az első ovis szülőértekezletére. Olyan gyorsan elmúlik. Az elsőnél például, ha társaságba voltunk és félrevonultam szoptatni, akkor csak azjárt a fejemben, hogy egyen minnél gyorsabban, hogy én is visszamehessek beszélgetni, hogy nehogy kimaradjak valamiből. Hisz ezt szoktam meg. Míg ő nem volt, mindig ott voltam, nem kellett más miatt felálljak, csak rajtam múlott. De már nem..... és megszoktam. Már a társaságot is simán otthagyom és nem érzem úgy, hogy kimaradok valamiből. Már azt érzem, hogy a gyerekből ,,maradok ki" ha nem teljesen figyelek rá és nem raktározom el az emlékeimben.

Tudom, hogy Ő lesz az utolsó. Hogy több szutymó nem lesz. Nem lesz több csecsemő. Így próbálok minden élményt, illatot, grimaszt jól elraktározni, hogy emlékezzek....

Én sem tudok szó nélkül elmenni a téma mellett... a csapból is ez folyik!! Ha valaki esetleg nem tudná, kizavartak egy anyukát a Mekiből, mert elkezdte szoptatni a gyerekét. Na, ez a story!!!

Alapvetően az a véleményem, hogy mindenki úgy csinál magából hülyét, -ha természetes, ha nem- ahogy neki tetszik. Én leszarom! Ha ő szoptatni akar, szoptasson. Felőlem kidobhatja a csecsét a pláza, a meki, vagy a Fővárosi Nagycirkusz közepén is. Én igazából ezt a szervezkedést nem értem! Valakit ért egy atrocitás, erre a sok harci-manci bevonul a Mekibe szoptatni. Csóró kommunikációs igazgató/szóvivő, vagy mit tudom én, ki nyerte meg magának a feladatot, meg tipegett egyik lábáról a másikra. Látszott, hogy a víz is folyik a bugyijából!!! Gondolta magába: Most kellene valami okosat mondjak, különben jön a csöcsök támadása! Közben meg szidta az IQ betyár biztonsági őrt, hogy Kösz, b....zd meg Józsi!!! Na, ezért vagy TE a biztonsági őr havi 60.000 ért! Mert jobb nem volt!  Na, ilyenkor elgondolkozom ezeken az agyhalottakon, hogy ugyan milyen ész vezérli mikor odamegy, hogy Dik, hát ez meg mit csinál??? Hát itt én vagyok a Jani, az illetékes! Majd én jól megmondom neki!! Hatalmam van!! Vagy mi????? Engem, még ha zavar is, inkább én megyek arrébb. Hát látszik, hogy anyukának tök jó! Ha engem zavar, én megyek arrébb. Kedvenc témám egyébként ezek az agyoniskolázottak. Csak ilyeneket lehet találni például a barkácsáruházakban. Ül a sok unott képű, együgyű ,,eladó" a vevőszolgálatnál és várja, hogy lejárjon a munkaideje. És az Istenért nem érti, hogy ő, 45 évesen miért ezt csinálja a havi minimálbérért, mikor a 25 éves öltönyös manager, tripla annyiért cseszegeti egész nap. Hát, komám ezért! Mert fél órát állok veled szemben (egyedül, ,,SORBA") mire méltóztatsz megkérdezni, hogy mit akarok.

Na, és akkor ott voltak még a habzó szájú, hülyébbnél, hülyébb indokokat felsoroló anyukák, hogy miért is kell bárhol megszoptatni a gyereket. Jelzem, azoknak a gyerekeknek a 2/3-ának nyugodtan ki lehetett volna kérni a happy meal menüt, de úgy, hogy ahhoz már ők választják ki a figurát!

Aztán jött okos anyuka, hogy...

1. nem lehet kiszámolni mikor éhezik meg a gyerek! ÓÓÓÓÓ, ugyan már..... én a második kölykömet szoptatom! Innen üzenem, nagyjából be lehet lőni! Bár tudom, Pesten jobban telik az idő, mint a Bermuda háromszögben, de itt vidéken ki tudjuk számolni! Én például a hétvégén otthagytam a családdal a helyi rendezvényt, mert kitelt a gyerek ideje és meg kellett szoptassam. És láss csodát!!! A nagy is megértette, hogy hazamegyünk, mert Lenyókának ennie kell! És kész! Itt azért -egészséges esetben- nem évekig tartó időszakról van szó. És akinek gyereke van, az vegye tudomásul, hogy megváltozik az élete! Igenis, kell a gyerekhez alkalmazkodni. Nem hiszem el, hogy a gyereknek jó szopizni a Mekibe, a pláza padján, vagy mit tudom én, mintsem otthon csöndbe, anyával összebújva! Ugyanis legfeljebb 4-6 hónapról van szó, mert a hozzátáplálással sok minden megoldódik. Akkor már egy kicsit szabadabb a szülő is. Annyit ki lehet bírni.
2. Aztán jött a következő, hogy lehet szomjas. Akkor lehet neki vizet adni! Természetesen nem a pár hetes gyerekről van szó, de szerintem az elején minden anyuka örül, hogy lik van a fenekén - a sok tennivaló között- és nem pedig a városban tipereg fél napokat, hogy meg kelljen szoptatni. Amikor muszáj valahova elmenni, azt gyorsan elintézem és már megyek is haza.
3. És jött a kedvencem: ez természetes dolog! A sz....rás is!!!! Mégsem intézem a Meki közepén!!! Én is jártam már úgy, hogy szoptatnom kellett az autóba, parkolóba, de nem egy étterembe! 9 hónapos volt a gyerek, mikor először elmentünk vacsorázni, mert akkor hagyta abba a szopit és tudta anyukám elvállalni, hogy ott aludjon. És kibírtuk! És most is ki fogjuk. Otthon is lehet bulizni, társasági életet élni. Nálunk tegnap 15-en voltak és nagyon jó volt. Jobb mint, egy étterembe ülni! És senkit nem traktáltam a csöcsömmel.

Nálam azért már az kicsapja a biztosítékot, mikor a több éves gyereket szoptatja valaki. Ráadásul nyilvánosan. Annak azért már lehet kaját adni, inni adni, meg akármit. Az már csak a kötődésről szól! Azt meg mindenki intézze otthon. De nyilván, ha ilyet látok, akkor sem zavarom el a p...csába, de tuti felvonom a szemöldököm és jól megjegyzem -MAGAMBA-, hogy hülyékből mindig túlkínálat van! És odébb megyek!

Ja, és még egy adalék. Anyuka felháborodik azon, hogy őt kizavarják, én meg azon, hogy a pár hónapos gyerekét a Mekis kajával ,,tömi". Mert anyukát sem a fitness teremben, vagy a baba-mama tornán, esetleg a bio piacon kapták el. Ez is elgondolkodtató. Nem vagyok én a fene nagy egészséges életmód híve és álszenteskedni sem akarok, de tőlem Mr. McDonald's már rég csődbe ment volna! Ilyen szutyok kajával én tuti nem mérgezem magam, a szoptatós gyerekemet meg pláne. De ha anyuka ugye nem tud meglenni a dupla Bic Mac menü nélkül.... És hogy nem megy át a gyerekbe??? Ohhh, dehogynem. Valamelyik délbe sóskalevest ettem -tele van vassal, címszóval- a gyerekkel fenn voltam egész éjszaka, mert húzta a lábát. Gondolom marta a hasát. Így többet nem eszem ilyet a szoptatás alatt.... majd lesz spenót, vagy valami más. Inkább próbálkozom, mintsem mindenféle felfújt, felesleges és rossz szénhidrátot, adalékot és Isten tudja még mit tartalmazó kajákkal tömjem magam. Nem utolsó sorban pedig milyen példa ez a gyereknek is? Mert akkora gyerekeknek már példát mutatunk! Menjünk enni a Mekibe! Nem tudom, erre például gondolt a csöcshadsereg?????? Tudom, hogy itt az elvről van szó... de akkor is, nem szabad e mellett sem szó nélkül elmenni!!!

Volt szabad hétvége... volt szabad nap.... volt szabad este.... VOLT!!!! És most mi van????? Két szoptatás közt pár szabad óra. Szánalmas....

És, hogy mivel töltöttem???? Még szánalmasabb....

Mivel a gyerek egy picit hamarabb jött, így át kellett mennem a szomszédos városba, pár dolgot még elintézni a munkám felfüggesztése ügyében. Tehát, délben gyorsan megebédeltem és sűrű imákat mormoltam, hogy a kis szutymó addig aludjon, míg letolom a kaját a torkomon. Ezt rendes gyerek módjára ki is várta és csak utána kezdte fejhangon üvölteni, az ,,add ide a didit" nótát. Majd pitty-putty eltelt az a kb. 45 perc, ami alatt betermelte az ő 170 grammos ebéd adagját. Gyorsan az apja kezébe nyomtam a gyereket azzal az instrukcióval, hogy tartsa függőbe, ne billegtesse mert kiborul belőle a kaja, de egyébként meg be van szarva! Gyorsan felöltöztem és azzal a lendülettel kipenderültem a házból, nehogy elvesztegessek egy percet is a jól megérdemelt, következő csöcsölésig tartó szabadságomból. A szomszéd városba vezető alig 20 perces autóutat pedig azzal töltöttem, hogy a rádióállomások között kattintgattam eszeveszett sebességgel, hogy valahol kifogjak valami jó számot és torkomszakadtából tudjak ordítani kicsit. Miután elintéztem a ,,munkás" dolgomat és bezsebeltem a de jól nézel ki, nem is látszik, hogy szültél bókokat és megválaszoltam a jó baba-e és az alszik-e éjszaka jolly joker kérdéseket, hova is mehettem volna???? Neeeem, nem a fodrászhoz, kozmetikushoz, barátnővel kávézni -bár nekem nincs olyan, aki munkaidőben ne dolgozna-, haverokkal sörözni, fagyizni...... hanem... a szaros TESCO-ba, visszacserélni a gyereknek vett cipőt, mert persze kicsi lett a lábára. De még mindig egyszerűbb volt nélküle megvenni és kockáztatni ezt a túrát, mint vele.

Na, miután ezt végigjártam és visszaültem az autómba, ránéztem az órára és láttam, hogy el is telt a szabadidőm. Már lelki szemeim előtt láttam, hogy lassan ébredezik és kezd szimatolni a kis szaros. Szóval vettem egy nagy levegőt és elindultam hazafele. Útközben a városban láttam a gondtalan fiatalságot és eszembe jutott, az én még valaha volt gondtalan életem, valamint az, hogy de jó lenne egy szál cigi, meg egy hideg sör. Aztán rájöttem, hogy bilibe lóg a kezem....

Mi, emberek vagyunk az evolúció csúcsa. Vagy nem???? Nézőpont kérdése. Mondjunk még egy olyan lényt, melynek kölyke, kicsinye olyan sokáig van a felnőtt/anya/szülő egyedre utalva, mint egy újszülött embergyerek!!! Teljesen magatehetetlen, kiszolgáltatott, kis nyálcsorgató szutymó. Még a fejét sem tudja megtartani. Ha leteszed a hátára, végtagjai teljesen irányíthatatlanul, cél nélkül keringenek kicsi teste körül, hisz nemhogy azt nem tudja hogyan fogjon vele, de azt sem, hogy az övé, hogy hozzá tartozik. Ahogy nő, a szülő pontosan tudja, hogy erre például mikor jön rá. Kicsi öklét úgy fogja forgatni és nézni, mintha az lenne a világ 8. csodája. És mikor ki-, majd újra visszakerül a látóterébe, akkor ismét. És újra, és újra. Baromi szórakoztató....

És, hogy ez honnan jutott eszembe????

Történt a minap egyik reggel, hogy a férjem felkelt és mint jó apa, pici szíve és lába, rögtön a lányok szobájába húzta. Azt látja, hogy a kisebbik a saját bukásába (hányásába) lógatja a fél arcát és természetesen édesdeden alszik. Második gyerek.... jelmondat: Ne bolygasd!!!! Ígyhát picit odébb húzta, ahol kevésbé nedves, ha eddig jó volt neki, ezt a kis időt, -míg amúgyis kel- már kibírja. Majd mikor kicsit később én is felkeltem, pici szívem nekem is a lányokhoz húzott, így én is bekukkantottam a kiságyba. Konstatáltam, hogy probléma elhárítva. Azonban valami anyai ösztöntől vezérelve -amit Isten tudja miért, nem hessegettem el- felemeltem a gyerek takaróját. És mit látok.... a gyerek hátán, a nyakáig, a félreismerhetetlen sárga jel!!! Nem, nem egy stigma... gyakorlatlan szülőknek mondom.... a félreérthetetlen, anyatejes, híg, FOS!!!!! És ugye erre mit csinál egy normális szülő.....????? Igen, szépen visszatakarom, mintha mi sem történt volna. Pedig történt!!!! Tuti. Láttam. De az ott lesz fél óra múlva is, mikor már a nagy is felkelt és követeli a reggeli kakaóját, mikor a kicsi már ordít az újabb adag kajáért, hisz az előző adag egyik fele a feje alatt, míg a másik fele a háta közepén. De legalább addig nyugodtan megihatom a reggeli kávémat......

Én valami nagyon rossz csillagzat alatt születtem, vagy valaki tényleg velem szórakozik odafönt!!! Innen üzenem, hogy remélem jól mulatsz faszikám!!!!

Az egész kellemesnek igérkező hétvégénket szétverte az, hogy nagyobbik Mazsolánk szomat éjszaka telerókázta az ágyát!!!! Én csak reménykedni tudtam, hogy telezabálta magát, mert úgy általában nagyon nem tudja hol a vége az evésnek. Vacsorára ugyanis betolt két virslit, a délről megmaradt sültkrumplit, pár harapás vajas zsemlét, majd lefojtásnak aszalt szilvát és áfonyát. Dundi a gyerek???? Ha engem kérdezünk igen, ha az apját, akkor fejlődésben van. Vacsi után pedig elmentünk sétálni a városba. Mi ettünk 1-1 jégkrémet, ő egy tölcsért, meg pici hűset a miénkből. Aztán persze hinta és csúzda a ,,játszin". Na, ezt vágta ki a párnájára úgy éjféltájt.... Hallottam én, hogy fenn van, meg nagyokat sóhajtozik, de mit csinál anyuka??? A kicsi édesdeden alszik, nem ordít senki, nem hív senki.... a fejemre húzom a takarót és ,,halottnak" tettetem magam. Nem hallok, nem látok, nem beszélek. Bízom a jobb soromban... hátha visszaalszik és akkor én is alhatok, amíg a kicsit -szintén a hasa, ugyebár- fel nem ébreszti. Ki gondolná??? Testvérek. Az se tudja hol az elég. 3 hetesen 100-150 gramm között szopizik, 4 óránként. Már most majdnem 1 kilot hízott. Aki nem tudná -vagyis nem otthon ülő kismama, hanem van normális élete- az baromi sok!!!! Szóval, kipakolta a fölösleget. Úgyhogy éjszaka ágyhúzás, vígasztalás. Aztán mikor kapott levegőt, közli velem, hogy: anya, mostmár sokkal jobb!!! Mondom, nagyon örülök, nekem is!!!! Ennél sokkal furcsább volt, hogy lázasnak éreztük a gyereket, viszont a két lázmérőnk közül egyik se tudta kimutatni. Ez meg, hogy a f...szba lehet??? Hát csak érzem, hogy a gyerek meleg mint az állat, de a lázmérő nem mutatja. ???????????? Másnap egész délelőtt tiszta meleg volt, lázrózsák az arcán, csillog a szeme, a lázmérő szerint meg semmi. És igen, jó a lázmérő! Egyedül a fülhőmérő mutatott némi hőemelkedést. Tehát délben kapott nurofelnt -fél adagot-, legfeljebb jobbat alszik alapon. Leszedáltuk a gyereket. Aludt is, több mint 3 órát. Majd, csatak izzadtan felébredt és kész! Meggyógyultam, jól vagyok felkiáltással itthon szívja a véremet 2 napja. Mert ugye bölcsibe azért csak nem vihetem. Hátha visszaesik..... a nemtudom mibe?! Az egyik amitől féltem az ez volt. Beteg lesz a nagy és elkapja a kicsi, akinek még jószerivel semmilyen gyógyszert nem lehet adni. De hál istennek, eddig megvédte az anyatej és semmi baja. Remélem így is marad.

És ha nem lenne elég bajom egy nembeteg, energiatúltengős gyerekkel és egy 3 hetessel itthon, akkor grátisz tegnap este közli velem, hogy anya, nekem nem kell pelus éjszakára!!! Hát,.... f...sza. Pont most. Mert ugye ne törjük le a lelkesedést, ha egyszer azt mondja nem kell neki pelus. És ugye ez mit jelent???? Ha levettük, levettük. Nincs visszaút!!!! Olyan nincs, hogy akkor ma nincs, holnap meg van. Szóval, ha nem a kicsit szoptatom éjszaka és vakarom ki a böfiből, akkor a nagyot hugyoltatom, vagy öltöztetem, mert jajjjjj, becsurgott!!!!

A lényeg a lényeg, mi az apjával nem alszuk. Jó hosszú ideig!!!!! De nagyon happy.... minden perce megérte....

Lassan telnek a napok, vagy pont, hogy rohadt gyorsan??? Elkezdődtek a hétköznapok. Még annyi segítségem van, hogy reggel a gyereket anyukám eldobja a bölcsibe, mert egyenlőre a logisztika okozza a legnagyobb kihívást. A kicsi még fel sem ébredt, mire a nagyot már be kéne lökni a bölcsibe. Mire az egyik elmegy, kel a másik. Szoptatás, fejés, szaros pelenka.....és ezek végtelen kombója.

Ehhez jön még a házimunka:

1. Csupán két napom ment el azzal, hogy a nyári ruháinkat elővettem a dobozokból és a télieket meg elpakoltam. Tettem ezt azért, mert egy napra beköszöntött a ,,kánikula". A férjemnek meg nem volt elől egy rohadt rövidnadrágja sem. Na, mostmár kész és a dobozok is a helyükön a gardrobban. Nagy örömömre pedig konstatáltam, hogy milyen f...sza ruhákat vettem magamnak tavaly nyáron. Úgy bontogattam ki a dobozokat, mint karácsonykor a gyerekek az ajándékokat. Jééé, .... ezt is elfelejtettem, jé..., erre sem emlékeztem... felkiáltásokkal. Aztán persze rögtön leolvadt a vigyor a fejemről mikor leesett, hogy, ja én azért vagyok itthon munkaidőben, mert 2 hete kijött belőlem egy gyerek. Ja, és az összes szupcsi ruhámat nézegethetem, mert baromira nem jön fel rám semmi.... Szóval a remény hal meg utoljára felkiáltással, szépen behajtogattam a helyükre a rongyaimat és várom, hogy összébbmenjek. Igazából a természetre kell, hogy hagyatkozzak, mert a terhesség alatti tornának és a táplálkozásra való odafigyelésnek, no meg annak köszönhetően, hogy a gyerek nem keveset szopik, 2-3 kiló maradt rajtam. Ettől függetlenül, a kiszélesedett csípőmnek köszönhetően egy rohadt nadrágot sem tudok összegombolni magamon. Ezt pedig csak az idő oldja meg. Bármit is mondjon Rubint Réka!!! 

2. Terhesruhák elpakolása. Azaz ledobni a Taigetoszról, felégetni, sóval behinteni, benzint rá, vagy akármi, csak többet az életbe ne lássam őket!!!!

3. Átszelektálni, azt a több kupacnyi promóciós szemetet, amit a terhesség alatt, illetve a kórházban vágnak az emberhez. Feltűnt már valakinek, hogy a mini adag sudocremen és a mecsek baby teán kívül csak takarítószerekkel és öblítő mintákkal van teli??? Már az állam is csak a takarításra, fertőtlenítésre, mosásra ösztökél minket. Mintha nem tudnánk, hogy mi a bánattal fognak telni a következő hónapok/évek.

4. Mosás/vasalás. Na, ennek nem látom a végét.... olyan nagyon utálok vasalni!!!!! Az egyik legutálatosabb házimunkák egyike. Aki kitalálta, azzal csináltatnám egész nap. Persze vasalás közbe már néztem a mosdóban áztatott és a kis Szutymó által teleböfögött textil pelenkákat, rugikat..... ott a következő adag.....Csóró kölyök nem tudja hol az elég. Egyenlőre egy dolog miatt halljuk a hangját, ha éhes. Na, akkor bír ám ordítani! 2 hetesen általában 100 gramm fölött eszik 3 óránként. Ennek persze az az eredménye, hogy minden szopi után egy órát függőlegesen tartjuk, nehogy kiboruljon belőle. De persze, kiborul!!!! Nem bukósnak mondanám, hanem inkább mohónak. Csak a fölösleget dobja vissza. Na, és persze a méregzöld, megemésztetlen anyatejes kakát.

És mi a napom fénypontja???? Az esti 1, azaz 1 jól megérdemelt söröm. Egy bajom van vele. Baromira be kell osztani.....nagyon hamar elfogy.... és különben is, mire mindenki megfürdik este, már mi is alig állunk a lábunkon és mi is húzunk mihamarabb aludni, addig amíg lehet!!!!