A hétvége a családlátogatással telt. Ez nálunk 3 órás autóúttal indul és persze végződik. Nem könnyű feladat egy kétévest szórakoztatni ennyi ideig, de különben is.... 8 hónapos terhesen is baromi nehéz végigülni. Mi is, mint mindenki, az autóútra időzítjük a gyerek alvási idejét. Ez kb másfél óra csend. Már rég elmúlt az az idő, hogy elaludjon míg kiérünk a városból, így legalább fél óra éneklés, beszélgetés és ,,anya, nem csukom a szemem" vagy ,,nem vagyok álmos" vajúdással indul az út. Ezután jön a már említett békés, nyugodt egy-másfél óra utazás, majd az ima, fohász, hogy csak fel ne ébredjen a következő piros lámpánál .... de persze felébred. Ekkor mit csinál a szülő???? Úgy tesz, mintha mi sem történt volna, és tetteti a hülyét, hátha visszaalszik..... de, NEM, nem alszik már vissza. Mosolygós, pici hangján közli, hogy ,,kész vagyok". Na, innentől jön a melós része a dolognak.... hogy kössük le?

1. ha már elég nagy és ügyes, rajzolás. Erre szintem a legjobb a mágneses tábla. Nem kell a ceruzákkal, papírral bajlódni,

2. mondókázás, éneklés

3. nagy favorit a ,,hogy csinál....?" az akármelyik állat,

4. a ,,nézd csak, ott egy...." traktor, busz, kutyus, stb. A lényeg, hogy ő neki is meg kelljen találni. Decemberben minden városban, a ház ablakán bemászó télapó figurát kerestük és hatalmasat sikított, ha ő talált egyet.

5. ha pedig már teljesen kifogytam mindenből, akkor jönnek az elektronikus ketyerék. Tablet, telefon.

A baj pedig ott kezdődik, mikor már semmihez sincs kedve, csak a ,,ki akarok jönnit" képes mondani. Nem vagyok híve, a szakítsuk meg az utazást hozzáállásnak, de mivel már nappalra teljesen levettük róla a pelenkát és nem akartam összezavarni azzal, hogy utazáshoz meg megkapja, így megálltunk pihenni és uzsizni. Odafele az is történt amire számítottam, nem igazán szeretett volna visszaülni és folytatni az utat. Úgyhogy elég nyögvenyelős lett az utolsó fél óra, de égnek álló hajjal, egyszer csak megérkeztünk a nagyihoz.

Kicsit féltem a hétvégétől, mert most először fordult elő, hogy a sógornőmékkel egyszerre voltunk mamánál a két és fél szobás lakásba összezárva, de ugyanakkor vártam is, mert kíváncsi voltam, hogy az én törpém mit kezd egy hét hónapos csöppel, ilyen kicsi helyen. Vajon felébresztik egymást éjszaka? Az enyém csendbe tud maradni addig amíg a kicsi alszik? Meg tudja majd simizni óvatosan? Sírva fakad, ha felveszem a kicsit? Vagy olyan lesz mint az elefánt a porcelánboltba és akkor keserves hétvégének nézünk elébe.....gondoltam jó próba lesz a kistesó előtt.

....és, kellemesen csalódtam!!!! Tökéletesen viselkedett! Ha lefeküdt a baba, csak egyszer kellett szólni, hogy suttogjon, utána szinte lábujjhegyen járt. Nem sírt, sőt vigasztalni próbálta. Nem féltékenykedett, inkább kíváncsi volt. A fürdetésre, az öltöztetésre, az etetésre, szoptatásra. Egy cukker volt. Én meg nagyon büszke. Persze bezsebeltem az összes dicséretet, hogy milyen jól nevelt a gyerek. Magamban azonban csak kuncogtam, hogy meg a nagy mázlim és a bölcsi jótékony hatását láthatja a család.

Azért kíváncsi leszek mi lesz majd a kistesóval..... az unokatesó mégsem anyán lógott a nap 24 órájában......

Parázs vitám alakult ki egy blogbejegyzés kapcsán, ami után másik anyuka saját bejegyzést szentelt a gondolatmenetnek, aholis nyilván árnyaltabban és hosszabban írta le véleményét. Nos, megpróbálom én is a sajátomat kifejteni. A felvetődött problematika az volt, hogy le mertem írni, hogy ,,senki ne gondolja már magát okosabbnak a gyerekorvosnál!!!!"

Hiszek és bízok is a szakemberekben. Legyen az orvos, kőműves, cukrász, jogász, akármi. Szerintem, a mai világban a legnagyobb problémát pontosan a túlzott mértékű információ halmaz jelenti. Mindenre kézenfekvő válasz az, hogy utánanézek a neten. Szerintem azonban ez a legveszélyesebb is. Tele féligazságokkal, ferdítésekkel, egyedi esetekkel, stb, stb. Attól mert - a kőműves példánál maradva- meg tudok venni a tüzépen egy zsákos betont, még nem tudok felépíteni egy házat. Valahogy így vagyok a kiterjedtebb és nyilván komplexebb tudományokkal is, mint például az orvostudomány. Felvetődik egy probléma... utánaolvasok, utánajárok (legyen az a net, szakkönyv, vagy bármi) még nem biztos, hogy annak későbbi és máshol is felfedezhető hatásaival is tisztába kerülök.

Próbálok valami triviális és nagy valószínűséggel helytelen és igen kifogásolható példát mondani: beveszek egy pirulát -valamilyen nyavajámra-, nyilván bekerül a gyomorba, onnan felszívódva a véráramba jut és elér az ember feje búbjától a lába ujjáig. Innentől kezdve bárhol okozhat bármit. A legegyszerűbb vitamin is. És mi minek néztünk utána? Az első stádiumig, azaz a gyomorig, vagy legyen tovább, de hogy az összefüggésekig nem az biztos. Mert nem is lehet.Különben minek töltöttük az egyetemen az időnket, ha pár nap utánanézés után, ugyanott tartanánk mint az, aki hosszú-hosszú éveket töltött az egyetemen, gyakorlaton, ügyeletben?!

Más kérdés az is, hogy az orvostudomány, mint a legtöbb tudományág tapasztalatokra épül. És mint ilyen, folyamatosan változik.A terápia, gyógyszerelés általánosságokon alapul. Vagyis ami 100-ból 99-szer bejön arra már rámondják, hogy működik, tessék alkalmazni! Ha persze velünk történik meg az az 1, ahol nem jött be, az nyilván, hogy fáj.

Nézzük az emberi oldalát az eszmefuttatásnak: bunkók, türelmetlenek, akár elavult nézeteket vallók, mindenhol vannak. És persze a nem szimpatikusok. Mindenki nem lehet szimpatikus mindenkinek. Manapság pedig szabad orvosválasztás van, eltekintve a néhány kivételtől. A blog írója, egyszerűen lehülyézte a szakembert, mert ő annak találta, tehát hülye és kész. Az egyetemi haveri köröm tele van ezekkel a ,,hülyékkel". Hatalmas paraszt módjára tudnak viselkedni, de kiváló szakemberek. Némelyik alig 10 évvel az egyetem befejezése után, friss szakvizsgával a kezükben, klinikai részlegvezetők. Véletlen lenne? Dehogy is! Zsenik és bunkók. Ők már 10 évvel ezelőtt is azt mondták, hogy ,,Van elég barátom, nem kell több!" De én személy szerint, a szakemberrel nem is barátkozni akarok, hanem megoldani a problémámat!

Keressünk olyan szakembert a terhesség, szülés, csecsemőgondozás területén akiben megbízunk. Legyen az védőnő, gyerekorvos, szoptatási tanácsadó, dietetikus, BÁRKI. De mellette tessék KITARTANI! Akkor is, ha netán olyat merészel tanácsolni amivel nem értünk egyet. Hisz mi választottuk, nézeteinkkel egyet kell hogy értsen?! Az a legnagyobb felelőtlenség és önigazolás keresés, ha addig megyünk szakembertől szakemberig, amíg valamelyik azt nem mondja amit hallani akarunk!

Ama bizonyos vita egyik területe természetesen a szoptatás vs tápszeres táplálás volt. Hogy minél kevesebbet szoptatunk annál kevesebb a tej. Ez most komolyan, kinek nem világos? A csapból is ez folyik. Bárki gondolja, hogy ezt a gyerekorvos nem tudja? Mikor jelentkezünk a védőnőnél, kezünkbe nyomja a Felicitas-os csomagot, majd később kapunk másikat a kórházba is. Ha csak a budin ülve elolvassa az ember, már ott is világossá válik. Szerintem senki nem azért választja a tápszeres táplálást, mert alul van informálva a szoptatás témakörében. Másik terület a hozzátáplálás volt. Én annak idején, ahol csak jártam-keltem mindenhol táblázatokat kaptam. Két egyformát viszont véletlenül sem. Most akkor valakinek a kezében van Salamon király kincse? Csak előlem lett dugdosva? Kinek kell hinni, a Milupa-nak, vagy a WHO-nak? NEM, annak a szakembernek akinek eddig is, akiben eddig is megbíztam!!! Lehet, hogy elavultak az elvei, nézetei de vitathatatlanul van valamije.... tapasztalata!!!! Szemben a legujabb irányzatokat képviselő hozzátáplálási trendekkel, amiknek még nyilván nem látjuk előre az 5, 10, 20 éves eredményeit, nemes egyszerűséggel azért, mert nincsenek. Természetesen én sem tömtem a fél éves gyerekemet citromos, mézes dióval, de attól még senki nem lett cukorbeteg, hogy heti kétszer a gyümölcspépjébe belereszeltek egy háztartási keksz csücskét. Bevezetve ezzel a glutént. Attól viszont igen, hogy a játszótéren, a játszóházban, a baba-mama klubban és egyébként óránként nassoltatják a gyereket, akár kölesgolyóval is, mert ezzel olyan rossz étkezési szokásokat alakítunk ki gyermekünkben, amitől később ezek a nassolni valók lecserélődnek (cukorkára, cukros üdítő italokra, hamburgerre, pizzára), viszont a kényszeres evés, beidegződésként megmarad. Ohh, igen és a felelősség kérdése: ha hallgatok a szakemberre és valami baj mégiscsak lesz, akkor rátolom azt egyszerűen azzal, hogy dehát ő tanácsolta és én meg vakon követtem. Nem várom el ama bizonyos szakembertől, hogy mindenre emlékezzen. Aki emberekkel foglalkozik, az pontosan tudja -hisz a saját bőrén tapasztalja is-, hogy nem emlékszik vissza mindenkire és annak valamennyi problémájára. Bizony nekem is fel kell hívni rá a figyelmemet, hogy ki, miért volt nálam. Mikor elviszem vagy visszaviszem a gyerekemet például a gyerekorvoshoz, kérdés nélkül azzal indítok, hogy elregélem neki, hogy mi történt eddig, mert ő is ember és én csak 1 vagyok a millióból. Felelősséget pedig senkire nem tolok rá, az az enyém. Én kelek fel hozzá éjszaka, én látom szenvedni, rám néz kérlelő pici szemeivel. Ezt a luxust nem engedem meg magamnak. Több szakember véleményét viszont nem bűn, hanem kötelesség is kikérni addig, amíg annak célja nem a korábban említett önigazolás elnyerése.  

Nos, magam sem gondoltam, hogy ilyen témával és ennyire komolyan is fogok foglalkozni ezen a blogon, de ez így sikerült. Megjegyzésként, direkt írtam sok helyen szakembert, nem pedig orvost, védőnőt, vagy mást. Azt mindenkinek magának kell kiválasztani, hogy kiben bízik meg!

Mióta az eszemet tudom, a sport mindig is része volt az életemnek. Nem központi része, de része! El sem tudnám képzelni már e nélkül az életemet. Nem szükségből, muszájból csinálom, hanem egyszerűen azért, mert jól esik.

Azonban egyszercsak -egy bizonyos kor és a szülés után- azon kaptam magam, hogy nagyobb szerepet kapott, mint korábban. Holott időm viszont sokkal kevesebb van. Nem tetszett vagy ez, vagy az, de ezeken a dolgokon csak ÉN tudok változtatni.

A szülés után, az alakom visszanyeréséről, illetve nem is a visszanyeréséről, hanem sokkal inkább a kondi visszaszerzéséről, majd később fogok írni, mert ezt -akit érdekel- ,,élesben" követheti nyomon majd pár hónap múlva. Szerintem ugyanis ez is az ANYASÁG része. A példamutatás.

Ez a bejegyzés azonban inkább a terhesség alatti mozgásról szól. Szerintem egy kellemes átmozgató tornát még az is megengedhet magának, aki korábban elkerülte a testmozgást. Manapság rengeteg féle kismama óra/torna létezik. A jógán, a pilatesen, az aerobikon át, a vízi tornán keresztül, mindegyik óratípusnak, mozgásformának  megvan a kismama változata. A problémát szerintem nem a torna típusának kiválasztása okozza, hanem sokkal inkább az időhiány, hogy mikor is szúrjam be, illetve az, hogy ,,vidéken" még mindig nagyon kevés, vagy nincs is lehetőség az ilyen típusu tornákra. Nálunk például 15 km-t (a megyeszékhelyig) kellene autózni egy terhestornáért, és valljuk be gyerek, háztartás és munka mellett már igazán se időm, se energiám nincs még legalább 1-1,5 órát erre áldozni. Nem is beszélve az átöltözéssel, zuhanyzással, parkolással, lihegéssel eltöltött időről. Maradt tehát az itthoni edzés.

A youtube tele van otthon végezhető terhestornákkal. Beírja az ember a keresőbe és kész! Bár én ezt nagyon óvatosan kezelném. Saját részről a futástól is tartok. Természetesen aranyszabály, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire. Ha valami nem oké, kapcsoljuk ki, álljunk le. De nézzük csak az itthoni, ismert palettát, a teljesség igénye nélkül.

1. Rubint Réka. Kikerülhetetlen a témában. Lehet szeretni, nem szeretni mindenki maga döntse el. Munkáját azonban kétségbe vonni nem igen lehet. Klasszikus kismama dvd-je, még első terhessége alatt készült (azt hiszem). Saját tapasztalatom az, hogy csak az csinálja, aki a terhessége előtt is tornázott. 3 trimeszterre van ugyanis felépítve és fokozatosan lesz könnyebb és könnyebb a torna. Nem az a classic, csak átmozgató.

2. Belényi Bea. Abszolut kezdőknek javasolt, igazi átmozgató torna. Kellemes jóleső.

3. Péntek Enikő. Nekem az arany középut. Egyszerűen imádom. Szinten tart, kicsit lefáraszt, de még a bőven megcsinálható kategóriába tartozik. Bár egyre jobban kipirulok, ahogy telnek a hetek.

4. Illetve van még egy alternatívám az edzőteremre, www.fitvideo.hu. Itt is találhatunk 1, azaz 1 db kismamatornát, de 1 óra számomra már luxus.

Az előbb említett tornák kb 20-25 percet vesznek el az életemből. És ennyi pont elég is!

Természetesen célom nem az, hogy a terhesség alatt a lehető legkevesebb kilót szedjem fel, hanem az, hogy különösebb lihegés nélkül meg tudjak mászni pár emeletet, elkerüljem a vizesedést, a székrekedést. Bár... természetesen ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az, aki a terhessége előtt is fordított ilyen formán figyelmet magára, az mindenképpen nehezen éli meg azt, hogy akkora lesz mint egy bálna. Én legalábbis így vagyok ezzel! Pár hét, hónap alatt az ember lánya szinte kifordul önmagából, formájából. Egyáltalán nem az néz vissza a tükörből, akit eddig megszokott. Ezzel is szembe kell nézni, mégha időszakosan is. Hiu lennék? PERSZE. Megdolgoztam érte? Nagyon keményen. És büszke vagyok rá! Olyan nagy probléma lenne, hogy nem akarok kibujni a bőrömből???? Nem hiszem.

Eredmény: Az első terhességem alatt 12 kilót híztam, de mivel az utolsó 2 hét már nagyon keserves volt (40 hétre született), ott lement 2-3 kiló, így 9 kiló plusszal mentem szülni, és mire ki tudtam tápászkodni a gyerekágyból 1 kiló maradt rajtam. A gyerek pedig 53 cm és 3500 gramm volt.

Jelenleg pedig -már most- 9 kilónál tartok és még van hátra 2 hónap. Viszont most 6 kilóval könnyebb voltam mikor teherbe estem.

Szerettem bulizni! Nagyon.... Igazi szegedi egyetemista életet éltünk a férjemmel. Annak minden szépségével. Az egyetem után nem sokkal össze is házasodtunk. Utána még éltük a független, fiatal házaséletet és csak 4 évvel később született meg, a mi Mazsolánk.

Míg ő nem volt elég nagy kanállal voltunk.... simán elmentünk hétköznap is inni hajnali 3-4-ig, majd zokszó nélkül kezdtük a napot reggel 7-kor a munkahelyünkön(Igen, itt vidéken az élet akkor kezdődik). Bevállaltuk a spontán hétvégi bulikat is. Mi voltunk azok, akiknek mindig volt kedvük inni, szórakozni, utazni. Ránk mindig lehetett számítani. Egy fárasztó nap után, kiskosztümbe, tuti, hogy a frigóhoz tipegtem először a hideg sörért, ha hazaértem..... és mi van most?! Mi jut egy anyának? A bölcsi, a ház és az iroda háromszöge között valami rádióban elkapott jó szám, amit totál hangerőn üvöltet az ember a kocsiba, vagy takarítás közben szóló a felmosóval, vagy a porszívóval. - kinek melyik partner a megfelelő!!!

És vannak még a szabad szombatok.... mikor a mama elviszi pici unokáját éjszakára. Nálunk ez azért nem túl sűrűn 2-3 havonta fordul elő. 9 hónapos koráig szóba se került, hisz addig szoptattam. Utána pedig gyorsan alábbhagyott a lelkesedés, így redukálódtak szépen a mamánál való alvások. Azért míg nem voltam terhes, addig ezek a ritka alkalmak is igen jól sikerültek. Először is, egy kellemes vacsival indítottunk a kedvenc éttermünkben, majd egy laza mozi, vagy rögtön a haveroknál sörözés. Jobb idő esetén kerti paty, sütkérezés. Nem zavar a gyerek, de nyilván kényelmesebb nem azt lesni állandóan, hogy melyik lépcsőn gurgulázik le, vagy mit fejel le, mibe lóg a keze, stb., stb. És persze nem ér véget az este legkésőbb 9-kor. Ja, és az se utolsó szempont, hogy semmi kedvem lealjasodni a gyerek előtt...

És mi volt most szombaton.... feltett lábbal, gyerek- és nyavajgásmentesen, filmnézés. Az utóbbi években egyébként  nagyon lemaradtam a filmekkel, úgyhogy most néztük meg A nagy Gatsby-t, meg a Hotel transylvaniát. Hát, egyik se volt egy nagy szám..... ha valakinek van jó ötlete.....szívesen veszem.

Az egészben a legjobb pedig a film közbeni evés, nassolás volt. Nem kellett példát mutatni, szabadon ,,rosszalkodhattunk"!!!! Ehettünk magokat, jégkrémet, nem kellett megmagyarázni, hogy a kanapén nem eszünk, vagy, hogy neeeem, februárban nincs fagyi. Mert persze, hogy van....

Hát... ez maradt!!!!!!

Egy gyerekről, két éves korig, szülői tapasztalatról és okosságokról!

A tapasztalatom, egy Dr. House-os megállapítás: minden szülő hazudik!!!!! Vagy legalábbis torzít, de ha jó indulatú akarok lenni, akkor úgy fejezném ki magam, hogy mindenki mást ért azon, hogy végigalussza az éjszakát.

Számomra a végigalussza az éjszakát azt jelenti, hogy este beteszem az ágyába, a saját szobájába, adok egy puszit, rácsukom az ajtót (kívülről) és reggel legalább 7-ig, de inkább tovább, rá se nézek!

Jelzem, ezt a kétéves gyerekem üzembiztosan, még mindig nem tudja produkálni. Vannak ajándék éjszakák, de igen ritkán. Kb. heti 1-2 alkalommal. Volt már heti 4-5 is. Volt,..... most épp nincs.

Szülőtársaimtól korábban igen élénken érdeklődtem, hogy vajon az ő gyerekük végigalussza-e az éjszakát? Mert persze az enyém NEM! Sokszor, sőt inkább CSAK olyan válaszokat kaptam, hogy persze!!!! Áldott jó gyerek!! Nagy szerencsénk van! Én meg ott maradtam irigyen.... Aztán következő találkozáskor ismét rákérdeztem. Még mindig végigalussza? Persze, bár képzeljem el a múltkor arra ébredtünk éjszaka, hogy a gyerek áll a kiságyba és bennünket néz, ahogy alszunk! Aha....

1. megállapítás: nem is alszanak külön szobában. Persze, hogy alszik a gyerek, ha a szülő vele van és biztonságban érzi magát. Az enyém is alszik, ha valamelyikünk vele tölti az éjszakát!

Vagy, persze, hogy alszik! ,,Csak kér enni még 10 körül, de megvan 5 perc alatt és már alszik is vissza." Vagy például családi ott alvásnál derült ki, hogy azért még 6-kor felkel a gyerek megenni egy üveg tápszert és utána visszaalszik még 8-ig.

2. megállapítás: az ha a gyerek bármikor felkel enni, az nekem felkelés és nem egyenlő azzal, hogy átalussza az éjszakát. Legyen az 10-kor, vagy 6-kor. Én sem megyek a gyerekemmel lefeküdni, de semmi kedvem 10-kor megetetni, vagy 6-kor felkelni 5 percre tápszert csinálni!

3. megállapítás: a kis súllyal született, a besárgult és a tápszeres babák alszanak. Ez tény! Nem vita tárgya. A tápszer lassabban szívódik fel mint az anyatej, a kis súlyú és a sárga babák pedig többet alszanak! Kész!

4. megállapítás: ,,csak a cumiját kellett visszaadni és aludt is tovább!" , ,,csak forgolódott és megnéztem be van-e takarva" Csak???? Bocs, ki kellett kelni az ágyból, vagy sem?

Szóval összegezve, számomra az derült ki, hogy mindenkinek mást jelent az, hogy a gyerek végigalussza az éjszakát vagy sem! Valószínű, hogy nekem vannak irreális elvárásaim csemetémmel szemben. De a jó tanácsom az, hogy ha valakinek azt mondják, hogy a másik gyerek alszik, az övé meg nem, akkor nézzen kicsit szét, mert az se alszik, csak a szülőnek jelent mást az alvás mint nekünk. Ne essen kétségbe!!!

Persze mindenki úgy csinálja, ahogy neki megfelelő. Akit nem zavar, hogy a gyerek vele alszik, vagy hogy eteti éjszaka, reggel, vagy akármikor ... tegye meg. Mindenkinek szíve joga!

Szerintem minden szülőnek nagy gondolt jelen a hétvége tartalmas eltöltése. Jelent ez még nagyobb gondot ,,vidéken" , ahol nem minden órára jut 5-10 program kisgyerekünkkel, a kellemes időtöltésre. Nem szeretem Budapestet, de az egyik jó tulajdonságai közé tartozik, hogy rengeteg a lehetőség. Nem úgy mint nálunk a viharsarokban.... ahol a madár is csak akkor jár, ha dolga van.

Szóval, hogy is kössünk le egy két évest, de lehetőleg úgy, hogy a hétvégére betervezett házimunkákra is sor kerüljön, de hétfőn legyen mit újságolni a bölcsibe.....

Nos nálunk péntek délutáni program a ház kitakarítása. Ezt azért szeretem így, mert a hétvégének úgy megyünk neki, hogy tiszta a palota, és még ha vendégek is jönnek, szégyenbe sem maradok. Hétfőre pedig még nem tudjuk annyira összekoszolni, hogy ne tudjam becsukni a szemem ha meglátok egy kósza pókhálót, vagy keresztüllépni a leesett morzsákon. A gyerek segítségével ez eltart estig. Vacsora után együtt sütünk még egy gyors sütit is a hétvégére - aminek a végén a konyhát persze újra fel kell takarítani-, ami most egy sütést nem igénylő, kekszes, tejfölös, nyalánkság volt.

A szombat délelőtt eltelik az ebéd megfőzésével, illetve apuka elviszi kicsi lányát egy kiadós sétára a városban. Délután pedig..... buszozás!!!!!! Már nagyon régen várta. Imádja a buszokat. Nem tudom, hogy ebben a videóban milyen agyméreg van, de 370 millió ember nem tévedhet.... Nekem minden egyes megnézéssel 10 pontot esik az IQ-m.

Én nemkevésbé kedvelem a buszozást.... de, mindent a gyerekért! Kisétáltunk hát a sarokra, ahonnan elvileg indult volna a helyi járat, de hála a Körös Volán egyértelmű kiírásának, a busz nem jött. Mint kiderült csak munkanapokon közlekedik. Itt jelezném, hogy egyetemi végzettséggel -mely a férjemnek is van- nem sikerült dekódolni a menetrendet. 15 perc várakozás után, a gyerek már majdnem sírva fakadt, hogy nem lesz busz... de igen, hát megígértük!!!! Átsétált a kis család a távolsági buszmegállóba, ahonnan fél óra elteltével felszáltunk az első, ám csak a következő faluig közlekedő gépre. A gyerek egy mukk nélkül ülte végig a kb 20 perces utat, úgyhogy nem tudtam eldönteni, hogy most ez tetszett neki, vagy sem, de mindekinek csak arról beszél két napja, hogy ő márpedig buszozott..... úgyhogy megérte azt a - nem csalás, nem ámítás- 1740 forintot. A volán olcsóbb nem lett!!! El lehet gondolkodni, miért nem használja senki!!! Szóval ezzel elment az egész szombat délutánunk.

Vasárnap délelőtt, míg anya főzött, közös garázstakarítás apával.... Elég sokáig tartott. Ilyenkor -legyünk őszinték anyukák- igen jót kuncogunk magunkba, mikor bent halljuk, hogy ,,találtál még egy labdát?", ,,tedd le a csavarhúzót", ,,a drótvágót is", ,,jó, akkor most takarítsd fel a vizet", ,,muszály bele is taposnod?" és társai. Míg mi mindeközben komótosan végezzük dolgunkat, és még vér nem folyik nem is hallunk semmit, vagy még utána se....

Ebéd közben pedig elhangzanak azok a kedves kis szavak, mondatok, amiért tényleg megéri, amiét vállaljuk...  nagyban kanalazzuk be a fél óra alatt összedobott, három összetevős sütinket, és mást se hallok, ,,anya, ez olyan finom, nagyon finom, TÖKÉLETES!!!!!" Azt hittem megzabálom. És még tudta tetézni a behízelgést, ,,az én vagyok apa legnagyobb segítsége" megállapítással, amitől meg apuka esett majdnem hanyatt!

Nálunk így telt tartalmasan a hétvége. A gyerek tv-t alig nézett, sokat volt a friss levegőn, bevontuk a házimunkába és persze nagyokat is nevettünk.

Tegnap megvolt a kötelező 30. heti nőgyógyászati és UH vizsgálat. Semmi különös, mindent rendben találtak. Kicsi tökmagom már irányba fordult kifelé, de azért még - a nehézségek ellenére - szeretném kb 8-10 hétig benn tartani.

Saját tapasztalatom az, hogy olyan nőgyógyászt kell választani, aki nem izgulja magát halálra -még kamuból sem-  és akkor nem hozza az emberre a frászt. Pusztán egyébként csak azért, hogy felelősségtől, illetve döntéstől szabaduljon. Gondolok itt arra, hogy képesek elküldeni az embert az ország másik végére egy ilyen-olyan vizsgálat miatt, mert javasolni azt nem mer.... mi meg természetesen elmegyünk, nehogy már ezen múljon...

Egyébként múlt éjszaka fél kettőtől, fél ötig nem aludtam semmit, mert a drága gombócom úgy gondolta itt az ideje anya oldalát szétrúgni, hiába mondom neki, hogy csak ekkora a hely.... persze a nagyobbik meg éppen a saját taknyába próbált fél éjszaka belefulladni, úgyhogy nem sokat pihentünk!!!

Bár szerintem ezek az éjszakák azért kellenek, hogy anyuka már jó előre leszokjon az alvásról, hiszen az elkövetkező fél évben - és remélem csak fél év lesz- a legnagyobb luxuscikk, az alvás mámora lesz.

 Első gyerekes szülőknek üzenem, az övék sem lesz jobb, nem is ringassák magukat másba.....

Ott ahol alszik a gyerek, mindig kiderül a turpisság.....

Van egy elméletem a terhességről. Szerintem azok élvezik, akik egyébként is kicsit ,,alacsony hőfokon égnek". Akik kicsit mindig mindent lassabban, körültekintőbben, idő igényesebben végeznek. Én a magam részéről eléggé pörgök. Azt hiszem...... most viszont csak pörögnék!!!!!!!!!!!

Nálam általában normális dolog, hogy egyszerre főzök 4-5 dolgot, valami gyors sütit még bevágok a sütőbe, de még leves kavarás közben ki is vasalok. Vagy, mivel a lányom nagyon sokáig félt a porszívótól, egy ordító gyerekkel az egyik és egy porszívócsővel a másik kezemben felnyaltam a 170 m2-es házat, közben pedig megfőztem délre az ebédet. Stb, stb .....

Most viszont..... lássuk csak... napi nehézségek:

1. A megszokotthoz képest olyan lassan vonszolom magam mint egy málhás csiga. A kanapéról, vagy a székről való felállást is háromszor átgondolnom.
2. A takarítás pár órás programból átmegy napi programmá. Márha egyáltalán meg tudom csinálni...
3. Magzatmozgás. Egy csodálatos élmény. Vagy nem is annyira? Nálam mindkét gyerek elég korán, 14. héten megmozdult. A 20. héten már kívülről is jól láthatóan hullámzott a hasam. Egyeske a jobb, ketteske a bal oldali bordáimba akaszt illetve akasztott be állandóan. Keresztbe viszont baromira szeretnek állni  és így szétfeszíteni a hasam. Mivel fejjel lefelé van illetve volt, folyamatosan olyan érzés mintha már ki akarna jönni, azaz nyomja a vaginámat. Egyeskénél egyértelműen látszott, hogy kevés volt a magzatvíz, úgyhogy lehet, hogy emiatt, de nekem ez inkább fájdalmas, mint kellemes élmény. Időnként bekiabálnék neki, hogy ,,Sajnálom, de ekkora a hely!!! Nyugi már!". Olyan érzés a hasbőrömnek, mintha szét akarna szakadni. Jelzem, eddig stria nélküli vagyok. Sokat olvastam a neten, hogy félóra, illetve óra alatt mennyit kell mozognia, de nekem ezt percek alatt produkálja.
4. Ülőmunkát végzek, aholis keresztbe tett lábbal szeretek, szeretnék ülni, de nem tudok, mert csemetém rögtön jelez, hogy na ezt oszt NEM! Ugyhogy egy már beidegződött szokás, pipa!
5. Folyton pisilni kell. Isteni szerencse, hogy ez egy tüsszentéssel, vagy egy jóízű nevetéssel megoldódik. Persze, utána mehetünk átöltözni....
6. A Rennie-t úgy kapkodom be mintha tic-tac lenne. Népi hiedelem, hogy a sok gyomorsav arra utaló jel, hogy gyermekünk hajjal fog születni. Jelentem az enyém 1-1,5 éves koráig tök kopasz volt. Borzasztó kellemetlen érzés, mely ugye hányingerrel párosul.
7. Térjünk rá a hírhedt keresztcsontra. Terhesség előtt, nemhogy annak helyéről, de a létezéséről sem tudtam. Aztán megtapasztaltam. Kamatostul. Négykézláb tudnék ordítani a fájdalomtól!!!
8. A nagyobbal már rég nem tudok úgy játszani ahogyan én szeretnék. Például a földre nem tudok leülni, vagy ha igen, tuti ott is maradok jó időre. Nem tudok vele ugrálni, pedig csóró kedvenc elfoglaltsága.Ettől iszonyat lelkifurkám van, a gyerek hiányol, én meg csak sírni tudnék, hogy mi mindenről maradok le, vagy azt kell, hogy mondjam neki, hogy ezt vagy azt anya nem tud már megcsinálni, játszani veled. Szörnyű érzés!!
9. Kegyetlen az ember legszebb álmából arra ébredni, hogy ordít, mert a görcs húzza a vádliját. A férjem pedig kiugrik mellőlem az ágyból, mert infarktus közeli állapotba kerül, hogy mi van, szülünk??? De annyira fáj, hogy ki sem bírom mondani, hogy ,,feszítsd vissza a lábfejem, mert itt döglök meg!!!"
10. Én ugyan ezt nem tapasztaltam meg, de az aranyér sem lehet semmi...
11. Szeretek enni, nagyokat enni. Azt hittem, hogy majd terhesen picit elereszthetem magam, lesz kifogás a plusz kilókra. A magam részéről a 9 hónap alatt egyszer nem tudtam enni egy tisztességeset, mert rögtön rosszul lettem, ha többet ettem két falattal.
12. ohhh... majd kifelejtettem. Apuka örömére tízszeresére nő a cickó! Tetszetős, izgató.... aligha.... A mellbimbó helyett csak két jókora méretű párizsit lehet fölfedezni, míg a bőr úgy néz ki mint az általánosban a földrajzórán a vaktérkép. Tele zöldeskék színű, vastag erekkel. Szép lenne.... mindenkit megnyugtatok, hozzá érni nem lehet!!! Ha csak a tusolóba a vízcsepp éri, már ordítani tudnék. Szülés és a szoptatás után pedig kizárólag otthoni felhasználásra szolgáló szotyik maradnak belőle.

Szóval hol van ez leírva??? Ki mondja mindezt el nekünk??? Vállaljuk... PERSZE!!!

Mikor pici csemeténk a bölcsiből rohan hozzánk, és átölel és puszikkal halmoz el.... Az emlékek ugyan meg nem szépülnek, de átkerülnek az elviselem kategóriába.

Mindenki szerint ebben az időszakban le kell lassítani és ki kell élvezni minden percét. Jelentem, nem szeretek lassítani. Az életem szeretem olyannak, amilyen és csak próbálom a megváltozott helyzetet feldolgozni, elfogadni és alkalmazkodni hozzá.  És persze valahogy túlélni.....

Várandósság, kismamaság, más-, illetve áldott állapot.... sokszor hallja egy kismama ezeket a jelzőket másoktól. Nos, én a magam részéről igenis, TERHES vagyok!!!!! Azon nők táborát erősítem, akik nem szeretik ezt az állapotot és el is merik mondani. Ugyanis szerintem más sem szereti, de igenis tabu erről beszélni, hisz gyermeket várni áldás. A nem terhesek szerint....

Mikor pedig kifejtem a véleményemet másoknak, rögtön jönnek a ,, de minden perce megérte..." sz...rsággal. Ennél nagyobb baromság ember száját nem tudja elhagyni!!! Ki az az elmeroggyant aki teljesen magától, önként ês dalolva vállalja ezt, és nem a gyerekért????? Persze, hogy a gyerekért csináljuk!!! De bárkinek odaadnám azt az áldott 9 hónapot és zárásképp azt az elhanyagolható kis szülést!!!!!

Semmi jót nem látok abban ahogyan 9 hónapra átadod a tested egy másik lénynek, aki odabenn nő, nő és egyre csak nő. És persze vele együtt anyuka is. Kifordulva teljesen magából, feldagadva, feladva szokásait, életét, leharcolva, elgyötörten, fáradtan.... és a gyerek még sehol.

Az első 3 hónapban alig tud az ember valamit is enni, mert a feje állandóan a wc csészébe lóg, vagy ha nem, akkor is non stop hányingerrel küszködik, megkönnyebbülés nélkül. A következő 3 hónap valamivel jobb ugyan, de...... piciny élősködőnk megmozdul -aminek persze nagyon örülünk- és innentől vége az alvásnak, a pihenésnek, a nyugalomnak. Mert ugye nincs annál csodálatosabb amikor éjszaka arra ébred az ember lánya, hogy gyermeke átvándorolt a hólyagjára és szaladhat a wc-re, immáron ötödször egy éjszaka. Persze ezek után már képtelen visszaaludni és nézheti a plafont hajnali 3-tól reggel 6-ig, amikoris indulhat a nap vagy a munkába indulás miatt, vagy a nagyobb testvér ,,én már kész vagyok" felkiáltására. Rosszabb esetben ehhez jön még a meg sem szűnő hányinger. És persze enni továbbra sem tud az ember. Az utolsó 3 hónap, pedig maga a felüdülés...... ahogy elkövetkezik a 28-29. hét, óramű pontossággal megáll, de legalábbis lelassul az élet. Nemhogy enni, de levegőt venni sem tudunk. Nyáron az elképesztő méretűre való dagadással, télen pedig a ruhák bonyolult felvételével kell számoljunk. Mire felvesszük az 5 réteg ruhát, jobb esetben egyedül, rosszabb esetben párunk segítségével magunkra erőltetjük a csizmát, felvesszük a sálat, sapkát.... már épp indulnánk....mire, tuti pisilni kell. Így kezdődik minden előről. Vagy..... ,,már nem is akarok menni sehova" felkiáltással lerogyunk a székre, és nagyokat sóhajtva nézzük a hasunkat.

Áldott állapot.....kinek???? Itt jegyezném meg, hogy neeeem, nem hagytam el magam. Az első terhességemet is végigtornáztam és a 38. hétig dolgoztam is. 10 kilót híztam, tehát semmiféle önsajnálatról, plusz és indokolatlan tehercipelésről nincs szó. Ez a valóság. Amit sokan nem mondunk ki!!!!!!

Jelenleg a 30. hétben járok, heti 4-5 alkalommal tornázom, próbálok egészségesen enni, kb. 8 kilónál járok és dolgozom is, valamint itt van a 2 éves lányom is.

Semmi különös.... csak egy átlagos ANYA, aki kimondja azt, amit más nem!!!!

Miről szól az anyaság.... előre eltervezett programok teljes ujratervezése, betegség, munka, váratlan otthoni házimunka, nemvárt vendég .... - avagy így februárban- a FARSANG miatt.

Így hiába szerettem volna írni tegnap, vagy ha írok is, teljesen más témában szerettem volna mozogni. De, nem ez volt a feladat. A feladat az volt, hogy átkapcsoljak szuperanyu üzemmódba és farsangi jelmezt készítsek a 2 éves kislányomnak, Grétinek a bölcsibe. Merthogy IGEN, bölcsis!!! Már 1 éve. 14 hónapos korában, mikor már biztosan megtanult járni, beadtam. Muszáj volt???? NEEEMMMM De ugy éreztem, ha még 1 hónapot itthon kell maradnom, tuti eret vágok magamon. De ez egy másik poszt témája.

(Itt jegyezném meg. A klaviaturából, édes kis csemetém kiszedte a hosszu ,,u" betűt. Így a nélkül kell boldoguljak.)

Nos vissza a farsangra: ott kezdődik, hogy nem is lesz farsang!!! Délelőtt sütnek nekik fánkot és akinek van jelmeze arra ráadják. Mi szülők, nem is vehetünk részt az egészben. Ezért megkérdeztem kedves szülőtársaimat, hogy ők adnak e jelmezt kicsi csemetéjükre. Persze mindenki előrukkolt valami fergeteges ötlettel, így, hogy az enyém ne szenvedjen már ,,lelki sérülést" neki is kell prezentálnom valamit.

Fel is tettem neki a kérdést. Minek szeretne öltözni? Persze sokat nem várok egy 2 évestől.... adtam neki választási lehetőséget. Csirke, csiga vagy csillag szeretne lenni.

Ezen persze az én férjem igen jót mulatott, meg is kérdezte: Anyukám, csak a CS betűig jutottál? Nos, nem CSAK a CS betűig jutottam, de ezek tűntek, hangsulyozom tűntek a legegyszerűbbnek.

Persze az én édes Mazsolám csillag szeretne lenni.

....hát lesz neked csillag.... ha bele döglök is.....

Szóval anya elment a rövidáruba és vett szép, napsárga anyagot. Elővettem a fiókból egy megörökölt és persze általunk is elhordott -már ki is nőtt, de még éppen rádmegy és kész méretű- sárga mintás pizsinek használt rugit. Gondoltam, ez lesz az alap. Kivágok előre és hátulra is egy-egy csillagot rávarrom és.... OLLLÉÉ.

Mivel a terhességem miatt az alvásom is mérséklődik, így álmatlan éjszakámon rá kellett jöjjek, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű....felvetődtek a kérdések.....

1. hol megy bele a gyerek?
2. nem is varrhatom rá, mert nem fog tudni leülni!
3. legalább dupla sorral kéne átvarrjam, hogy ne bomoljon szét az első mozdulattól!
4. ... és egyáltalán hol is kezdjek neki. Soha nem tanultam varrni! Nagymamám lábbal hajtós singer varrógépe előtt sajátítottam el elenyésző tudásomat!!

De megígértem..... CSILLAG leszel!!!!

Szóval kivágtam egy egész és két fél csillagot. Összevarrtam, kivéve persze a végtagoknál és a fej résznél. Kifordítottam, levasaltam, majd még egyszer levarrtam. Beledugtam a rugit -ami azért kell, hogy legyen tartása az egésznek- kézzel rávarrtam az ujj résznél. A lábnál nem, mert arra gondoltam, hogy ahogy megy akkor ott fel-le tud járni az anyag. Míg ha levarrom, el is szakad. Persze ez mind menet közben jutott eszembe. Elől pedig, mindkét oldalon, végig a patentok mentén hozzávarrtam a két fél részt. Befejezésnek pedig megcsináltam a kapucnit.

Este 8.20-ra a gyereken volt az a sz...ros jelmez!!! Mindenki boldog!!! Én meg nagyon fáradt!